ma 2025.8.24 9:24
Olvasási idő 3:12
Szabó Noémi

Minden, amit az Instagram új funkciójáról tudunk: valóban annyira veszélyes lehet a Map?

TECH-TUDOMÁNY INSTAGRAM

Ugyan Magyarországon még nem elérhető, de nemzetközileg máris két táborra szakította a felhasználókat az Instagram új funkciója, mely sokak szerint kérdés nélkül osztja meg vadidegeneknek az aktuális tartózkodási helyünket.

Ahogy minden, úgy a közösségi oldalak is folyamatosan fejlődnek, aminek persze mi általában mindig nagyon örülünk. Az Instagram az elmúlt hetekben több frissítéssel is előrukkolt, amik közül a TikToknál már bevált újraközlés funkció például sokak számára nagyon hasznos lehet. Azonban van olyan újítás is, ami kevésbé nyűgözte le a közvéleményt. A több külföldi országban már bevezetett Instagram Map ugyanis inkább aggodalomra ad okot, mintsem az örömködésre. Mit érdemes róla tudnunk, mielőtt hazánkba is megérkezik, milyen veszélyeket rejthet, hogyan előzhetjük meg, hogy ismerőseink vagy akár idegenek lássák a tartózkodási helyünket, és miként kapcsolhatjuk ki ezt a kéretlen frissítést? Cikkünkben többek közt ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A Snapchat után szabadon

Az Instagram frissítése teljesen váratlanul érkezett. Augusztus elején először az Amerikai Egyesült Államokban élő felhasználók számoltak be arról, hogy az alkalmazás üzenetküldő fülének felső részében megjelent egy térkép, melyet sokan nem is tudtak mire vélni. Persze hamarosan kiderült, hogy ez egy új funkció, ami azért nem annyira ismeretlen a közösségi oldalakon. A Snapchat ugyanis már 2017 júniusában bevezette a térképet, melynek segítségével láthattuk barátaink tartózkodási helyét, valamint a világ különböző tájairól származó nyilvános Snape­ket. Ezt követte 2019-ben az Apple lokátora, illetve a Meta más platformjai, például a Facebook és a WhatsApp is lehetővé teszik élő helymegosztást. Most pedig az Instagram következett a sorban, amit a Meta  „egy új, könnyedebb kapcsolódási lehetőségnek” nevezett. A funkcióval valós idejű helyadatainkat oszthatjuk meg barátainkkal, a minket követő emberekkel, közeli ismerőseinkkel, vagy esetleg mindenkivel. Ez akár még jól is hangozhatna, ugye? De akkor miért is keltett ekkora felháborodást a Map?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Baller Alert (@balleralert) által megosztott bejegyzés

Hiba a gépezetben – Jogos a felháborodás?

Mivel az Instagram esetében már többször akadtak problémák a felhasználók adatainak kezelésével, nyilvánvaló volt, hogy nem mindenki fogadja majd kitörő örömmel az újítást. Mark Zuckerberg vezérigazgató az évek során többször is nyilvános bocsánatkérésre kényszerült a felhasználói adatok gondtalan kezeléséért, ami gyakran milliárdos bírságokba és perekbe került a cégnek. Így amikor nagyságrendileg 170 millió embernél jelent meg néhány héttel ezelőtt az a felugró ablak, mely a Map kipróbálására buzdította őket, azonnal bizalmatlanságra adott okot. Főleg annak tükrében, hogy sokan állítólag úgy lettek tesztelői, hogy nem is engedélyezték az alkalmazás számára a helyadataik használatát. Ugyan a Meta egy bejegyzése szerint alapértelmezetten senki nem láthatja a helyadatokat, hiszen azt külön engedélyezni kell, de a bevezetés mégsem zajlott zökkenőmentesen, hiszen az X-en, a Threadsen és a TikTokon is felhasználók sokasága számolt be arról, hogy a tartózkodási helyük anélkül vált láthatóvá, hogy erre egyértelműen rákattintottak volna. Többek arról panaszkodtak, hogy követőik olyan üzenetekkel kezdték őket bombázni, melyben megerősítették, hogy pontosan látják, hol van az adott személy. Ilyen aggodalmakat fogalmazott meg Jamila Bradley TikToker is egy videójában:

„Ez a funkció mindenféle bejelentés vagy felhajtás nélkül került bevezetésre. Az emberek csak felkelnek, és egy lebegő ikont látnak a saját házuk felett. Ez az egyik legveszélyesebb dolog, amit csak el tudok képzelni.”

.

@brightblackhoney Stay safe #tracking #safety #instagram #locationsharing #privacy #maps #stalker #surveillance ♬ original sound - ❤️‍🔥Jamila Bradley❤️‍🔥

Jobb félni, mint megijedni – Így tiltsd le a helyadataidat

 Az, hogy az Instagram Map valós veszélyeket hordoz magában, nem is kérdés. A felelőtlen helymegosztással ugyanis illetékteleneknek adhatunk lehetőséget arra, hogy lenyomozzanak minket. Láthatják, hol lakunk, hol dolgozunk, hová járunk bevásárolni, mikor tartózkodunk huzamosabb ideig távol az otthonunktól stb., tehát hozzáférést kaphatnak a teljes napi rutinunkhoz. Ez pedig nemcsak az esetleges zaklatók miatt vet fel bennünk aggályokat, hanem amiatt is, hogy ezek az információk mind nagyon értékesek a platformon hirdető cégek számára, akik így még inkább személyre szabottabb hirdetésekkel bombázhatnak minket. Az adatokkal nagyon könnyű visszaélni, és a valós veszélyt az is alátámasztja, hogy a kiberbiztonsági szakértők is aggodalmukat fejezték ki a funkcióval kapcsolatosan. Szinte kivétel nélkül mindenki azt tanácsolja, hogy kapcsoljuk ki, és ne kísérletezzünk vele. Mi itthon mondhatni szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a térkép Magyarországon még nem jelent meg, így megelőzhetjük azt, hogy mindenki lássa, hol vagyunk.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Loaf Social | Social Media for Business (@loafsocial) által megosztott bejegyzés

Az Instagram helymegosztási engedélyeit többféleképpen is ellenőrizhetjük, mivel nálunk még nem elérhető a Map, így egyszerűen a telefonunk beállítás menüpontjában is letilthatjuk, hogy az alkalmazás ne férjen hozzá a helyadatainkhoz. De az Instagramon belül is megtehetjük ugyanezt, ekkor a profilunk tetején található három vonalra kell kattintanunk, mellyel azonnal a „Beállítások és tevékenység” fülre kerülünk, ott keressük meg a „Készülék engedélyei” pontot, amin belül a „Helymeghatározói szolgáltatásokon” belül tilthatjuk le az engedélyezést. Amikor pedig nálunk is megjelenik a funkció, az alkalmazáson belül a bejövő üzeneteink tetején található térképre kell lépnünk, ahol megnyitjuk a beállításokat, és a helymegosztást „senki”-re állítjuk, esetleg megszűrjük a követőinket, hogy kik azok, akik láthatják a lokációnkat, ha pedig szükségesnek érezzük, le is tilthatunk bizonyos felhasználókat.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!