Visszavonultatják a tragikus balesetben elhunyt Diogo Jota 20-as számú mezét – ez az első alkalom a Liverpool történetében, hogy ilyen jellegű megtiszteltetés ér egy játékost.
A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgóklubja végleg visszavonultatta a 20-as számú mezt, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt Diogo Jota viselt – írta meg az MTI.
Az egyesület bejelentése szerint a múlt héten autóbalesetben elhunyt portugál válogatott játékos liverpooli mezszámát a felnőtt együttesben, az utánpótlás-csapatoknál és a női alakulatban, valamint az akadémián sem viselheti a jövőben senki. A Liverpool közlése szerint a döntést megelőzően Diogo Jota özvegyével és családjával is egyeztettek.
Úgy hiszem, ez az első alkalom a Liverpool történetében, hogy ilyen jellegű megtiszteltetés ér egyetlen személyt. Ezért azt mondhatjuk, hogy ez egyfajta különleges tisztelgés egy különlegesen csodálatos ember előtt. Ez a mezszám így örök marad és soha nem felejtjük el
– mondta Michael Edwards, a klub tulajdonosának, a Fenway Sports Groupnak a labdarúgásért felelős elnök-vezérigazgatója.
Jota 2020-ban igazolt Liverpoolba, amellyel a csapat 20. angol bajnoki címét nyerte meg az idén, tette mindezt a 20-as számú mezben. Jota és öccse, André Silva szerdáról csütörtökre virradó éjjel szenvedett halálos autóbalesetet az észak-spanyolországi Zamora tartományban. A Lamborghinijük – feltételezhetően defekt miatt – letért az útról, átszakította a szalagkorlátot és kigyulladt. Az autóban ülőknek nem volt esélyük a túlélésre.