Doja Cat az X-en emelt szót egy influenszer viselkedése ellen, aki megölelte, majd levette a pólóját, és a rappernek adta. Az eset kapcsán az érintett rajongó is megszólalt, aki szerint a „vetkőzés” nem volt teljesen előzmény nélküli.
Doja Cat felkavarta az internet porát, miután saját határairól írt egy posztban, ami egy videó kapcsán született meg – írta meg a Complex.
A felvételen Doja Cat mellett egy rajongója, Pablo Tamayo influenszer látható, aki egy ponton leveti Hot Boys Kiss Boys feliratú pólóját, és az énekesnőnek adja. Ezután megöleli, és azt is megkérdezi tőle, hogy mi az igazi neve.
A látottak alapján úgy tűnik, Doja Catet nem feszélyezi különösebben a helyzet és a férfival együtt örül, azonban az X-en közzétett, azóta törölt bejegyzéseiben már másképp nyilatkozott a megéléséről.
Egyébként azt a büdös pólót kidobtam. Attól még, hogy mosolygok rád, nem jelenti azt, hogy akarok tőled szart is, és ne érj hozzám és ne ragadj meg, amikor még csak nem is ismersz. Őszintén azt gondolom, hogy néha ki kell állnom magamért a pillanatban. És még a kibaszott nevemet sem tudta, hogy így hozzám érjen és arcon csókoljon, ez őrület
– írta Doja.
Tamayo a TikTokon reagált, ahol azt állította, volt előzménye a történteknek.
„Csak tisztázni szeretném ezt, mert fáj. Láttam őt a Coachellán, és soha nem állítottam, hogy én vagyok a legnagyobb rajongója” – mondta, és arról beszélt, hogy Doja Cat lépett először interakcióba vele, hogy megdicsérje a pólóját, ami egy általa tervezett Pride merch kollekció része (ezt a darabot más tartalomgyártók, például Harry Jowsey és Carter Gregory is viselik Tamayo mellett).
Az influenszer ezután elmondta a rappernek, hogy szívesen megajándékozná őt egy pólóval a kollekcióból, amire ő azt válaszolta: „Én is akarok egyet, most azonnal” – Tamayo szerint ezután történt a videón megörökített jelenet.
„Megértem, srácok, ha túl kedves voltam. Teljes mértékben vállalom a felelősséget. Meleg vagyok! Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát. Ő egy igazi ikon” – magyarázta Tamayo.