A szervezők közleménye szerint az eddigi helyszínükön nem lehetséges a továbbiakban a fesztivál megszervezése.
A Kolorádó Fesztivál az ország egyik legnépszerűbb középfesztiválja, a fellépőkkel a menő kurrens elektronikus és könnyűzenét vegyítik minden évben a Sztrilich Pál Cserkészparkban. A fesztivált idén rendezik meg a kilencedik alkalommal, és úgy látszik, a tizedikre már nem fog sor kerülni. Ma délután a szervezők az alábbi posztot rakták ki Instagramra.
A közlemény alapján az állami tulajdonban álló Pilisi Parkerdő Zrt. mint tulajdonos (aki a területet a Cserkészeknek bérbe adja) váratlanul ellehetetlenítette, hogy az idei fesztivál után folytassák a rendezvényt a Cserkészparkban.
Közel tíz éve építjük Kolorádót ezen a helyszínen, jó viszonyt ápolva partnereinkkel, sok pénzt és energiát befektetve, évről évre többet kísérletezve, tisztábban, szebben és veletek még szorosabban együtt, hogy szeretve hozzuk létre ezt a csodát. Hatósági vagy más, megalapozott kifogás, ami a fesztivál megvalósulását befolyásolta volna, sosem merült fel
– írják a szervezők.
Hogy hogyan tovább, arról még nem sokat tudni, az biztos, hogy ilyen formában idén rendezik meg utoljára a Kolorádót.