2025.5.28 13:27
Olvasási idő 1:02
Bence Loksa

Pereli Kevin Costnert egy dublőr, akit egy erőszakjelenet felvevésébe akartak kényszeríteni

Pereli Kevin Costnert egy dublőr, akit egy erőszakjelenet felvevésébe akartak kényszeríteni
Forrás Getty Images / Jeff Kravitz
TÁRSADALOM KEVIN COSTNER

A színész elutasítja a vádakat.

Egy dublőr pert indított Kevin Costner, a Horizon 2 című film rendezője ellen, azt állítva, hogy a színész-rendező olyan erőszakjelenet eljátszására kényszerítette, amely nem szerepelt a forgatókönyvben, és amelyre nem kapott megfelelő előzetes tájékoztatást vagy felkészítést – számolt be róla a Variety.

A Devyn LaBella nevű dublőr szerint az általa helyettesített színésznő, Ella Hunt visszautasította a kérdéses jelenetben való részvételt, így rá hárult a feladat. A panasz szerint a jelenet egy nemi erőszak ábrázolását tartalmazta, amelyet LaBella nem tudott előre, emellett nem kapott rá felkészítést és nem járult hozzá a szerepléséhez. Az ilyenkor elvárható intimitáskoordinátor sem volt jelen a forgatáson, ami további aggályokat képez az esetben.

A kereset szerint a felvétel során a jelenet férfi szereplője rátámadt a női karakterre, lefogta, majd felhúzta a szoknyáját. A vád kiemeli, hogy a forgatási helyszínt nem zárták le a jelenet rögzítésének idejére, ami szintén szokatlan az ilyen típusú jeleneteknél. LaBella elmondása szerint megalázó és traumatizáló élményben volt része. Azt is hozzátette, hogy egy nappal korábban egy másik, szintén erőszakot ábrázoló jelenetet teljesen professzionális körülmények között vett fel ugyanazon a forgatáson, ami még hangsúlyosabbá teszi a későbbi jelenet szervezetlenségét.

Az Egyesült Államokban a filmforgatási szabályok előírják, hogy minden, meztelenséget vagy szexuális tartalmat bemutató jelenet előtt legalább 48 órával értesíteni kell az érintetteket, akiknek írásos beleegyezésüket is kell adniuk a részvételhez.

Kevin Costner a vádakat ügyvédje, Marty Singer útján visszautasította. A jogi képviselő közleménye szerint Costner mindig nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a forgatások biztonságos környezetet nyújtsanak minden résztvevő számára. Singer azt is hozzátette, hogy LaBella korábban is indított már hasonló, megalapozatlannak ítélt pereket a szórakoztatóipar szereplői ellen.