Készül a világhírű magyar rendező új filmje, tegnap az is kiderült, kik fogják játszani a főszerepeket.
A hónapban már forgatják Mundruczó Kornél és állandó alkotótársa, Wéber Kata forgatókönyvíró új filmjét, ami a Place to Be címet kapta. A történet szerint egy idős hölgy és egy középkorú férfi Chigagóból New Yorkba utaznak, hogy hazavigyenek egy elveszett versenygalambot. A főszerepekben Taika Waititit és Ellen Burstynt láthatjuk majd a vásznon.
Taika Waititit leginkább a Jojo Nyuszi rendezője és képzeletbeli Hitlerjeként ismerhetjük, de ő rendezte a Thor: Ragnarök és a Thor: Szerelem és mennydörgést is, amik az eddigi utolsó kettő Thor-filmek. Mellette Ellen Burstyn pedig nem először kap szerepet Mundruczóék filmjében, a 2020-as Oscar-díjra jelölt Pieces of a Womanben már benne volt mellékszereplőként.
Mundruczónak 2021-ben jelent meg az Evolution című nagyjátékfilmje, de 2023-ban rendezett 3 részt az A zsúfolt szoba (The Crowded Room) című Apple TV sorozatból is.