Az oktatási rendszerünk amúgy sem tartozott Európa élvonalába, de az elmúlt 10 év még a várakozásoknál is lesújtóbb eredményeket hozott. Elmondjuk, milyen területeken buktunk igazán nagyokat és hogy mit jósol ez a tendencia a jövőre nézve.
Nemrég jelent meg a Társadalmi Riport 2024-ről szóló kiadása, a kötetbe Varga Júlia az elmúlt 10 év tendenciáit vizsgálva írt egy átfogó tanulmányt a magyar fiatalok iskolai végzettségének változásáról, amiből elhoztuk nektek a legfontosabb és legsúlyosabb változásokat.
Egyre többen hagyják ott az iskolát
Az említett időszak talán legijesztőbb tendenciája, hogy a 2014-es évhez képest jelentősen megnőtt az aránya az iskolaelhagyóknak, vagyis azoknak a 18 és 24 közötti fiataloknak, akik semmilyen iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli (felnőtt) képzésben nem vesznek részt és iskolai végzettségük nem haladja meg a nyolc általánost sem.
Ez azért problémás igazán, mert azok a fiatalok, akik 24 éves korukig nem szerezték meg a középfokú végzettséget, egyre kisebb valószínűséggel fognak középfokú tanulmányokat folytatni az életük során bármikor, és annál inkább kiszolgáltatottak lesznek a munkaerőpiacon – de erre még visszatérünk.
Ahogyan viszont az adatok is mutatják, a korai iskolaelhagyók aránya hazánkban szinte alig volt több az EU-s átlagnál 2014-ben. Egészen 2018-ig folyamatosan nőtt ez a szám itthon, azóta inkább ingadozik, de az a Holdról is tökéletesen látszik, hogy jelentősen megnőtt a különbség a hazai és az EU-s adatok között.
Hamar lefulladt, de már ötletnek is szar volt – A munkáshitel eddigi rövid, sikertelen története
2025.2.25 13:23
Ameddig az Uniónak sikerült teljesíteni a 2020-ra kitűzött célját, vagyis, hogy az iskolaelhagyók aránya 10 százalék alá csökkenjen – és úgy néz ki, hogy a 2030-ra kitűzött 9 százalék is összejön – addig itthon majdnem 13-ra nőtt ez az arány az elmúlt tíz évben.
Ha a nemek szerinti bontásra fókuszálunk, akkor leginkább a fiatal nők esetén volt egy iszonyatosan nagy növekedés az elmúlt 10 évben, és bár ez konszolidálódott, sajnos sem a férfiak, sem a nők esetében nem sikerült még csak megközelíteni sem 2020-ra vagy éppen a 2030-ra kitűzött EU-s célokat.
És oké, persze lehetne azt mondani, hogy azért ez a pár százalékpont nem a világvége. Nyilván nem is lenne, ha arról lenne szó, hogy a még gyalázatosabb magyar eredményekhez képest sikerült lecsökkenteni az iskolát elhagyók számát a 12 és 13 közötti százalékra, de a helyzet az, hogy Magyarország a saját 2014-es „indulóhelyzetéhez” képest rontott sokat. 2014-ben közelebb voltunk az uniós célok eléréséhez, mint 2023-ban.
A kötelező olvasmányok nem rosszak, és el is magyarázzuk most, hogy miért
2025.2.9 9:57
Ezt az is jól mutatja, hogy ameddig 2014-ben az iskolaelhagyók EU-s rangsorában Magyarország a középmezőny szélén szerepelt és hét országban is nagyobb volt a mért arány, 2023-ra már csak három olyan ország maradt, ahol magasabb a középfokú végzettséggel nem rendelkezők száma, Románia, Spanyolország, és az a Németország, ami a nagymértékű bevándorlás miatt csúszott a rangsor aljára.
De az eredmények a középfokú végzettséget szerző 20 és 24 év közötti fiataloknál sem javultak az elmúlt időszakban. 2014-ben még komoly előnnyel büszkélkedhettünk az EU-s átlaggal szemben – a 81,9 százalékos arányhoz képest itthon 85,3 volt az arány.
Bár ezután nálunk is növekedés következett 2016 és 2019 között, utána egy újbóli mélyrepülés. Közben az uniós számok lassan, de egyenletesen növekedésnek indultak, csak nekünk nem sikerült lépést tartanunk velük. A tíz évvel ezelőtti átlagunkat azóta is kergetjük.
Magyarország visszacsúszása abból is kitűnően látszik, hogy, ameddig 2014-ben 11 olyan uniós ország is volt, ahol a középfokú végzettségűek aránya kevesebb volt, mint itthon, 2023-ra már csak hat ilyen ország maradt, így minden lehetséges szempontból csak rontottunk az eredményeinken.
Fogynak a diplomások is
A hazai középfokú oktatás csúfos eredményeitől nem sokban különböznek a felsőoktatás számai sem. Itthon, 2014-ben a 25 és 34 év közötti korcsoportban a diplomás fiatalok aránya bár ugyan csak 32 százalék volt, de az akkor „mindössze” 4 százalékra volt az uniós átlagtól, és ezzel az értékkel magabiztos helyet foglaltuk el az uniós középmezőny határán. De azóta eltelt 10 év és az látszik, hogy a magyar tendenciák teljesen ellentétesek az uniós eredményekkel, hát még a célkitűzésekkel.
Az EU-s átlag évről évre magabiztosan nőtt, mostanra már majdnem elérte a 2030-ra kitűzött 45 százalékos célt is, itthon viszont a kezdeti 32 százalék gyorsan lezuhant 30 környékére, tanyázott ott egy darabig, majd a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése utáni apró emelkedés után ismét 30 százalék alá süllyedt és így a kezdeti 4 százalékos különbséghez képest már több mint 13 százalékra található az uniós átlagtól.
A magyar felsőoktatás-politika bukását teljesen egyértelművé teszi, ha azt nézzük, hogy a vizsgált korosztályban diplomával rendelkezők arányának rangsorában hol foglal helyett csöpp hazánk. 2014-ben kilenc olyan ország is volt, ahol kevesebb volt a felsőfokú végzettséggel rendelkező, mint nálunk, de 2023-ra már olyan iszonyatosan lemaradtunk, hogy egyedül Romániában van kevesebb diplomás fiatal, mint itthon, minden más uniós ország képes volt megelőzni minket. A 45 százalékos célról már nem realitásként beszélhetünk, hanem fényéves távolságként.
Óriásiak a különbségek régiónként
Hazánk nemcsak a többi uniós országgal szemben van iszonyatos lemaradásban, hanem saját magával szemben is. Az országunk oktatási egyenlőtlenségei tökéletesen visszatükrözik a régiónként tapasztalható területi egyenlőtlenségeket is, hiszen a jó minőségű oktatási lehetőségekhez való hozzáférés nemcsak társadalmi, hanem földrajzi helyzet kérdése is.
Elérhettük a várható élettartam maximumát, miközben a világ multimilliárdosai extrém módon epekednek az örök fiatalságért
2024.10.24 12:07
Az előbbiekben említett és a kutatásban mért mindhárom kategória (az iskolaelhagyók, a közép- illetve felsőfokon végzettek megoszlása) ezt támasztja alá. A középfokú végzettséggel sem rendelkező fiatalok aránya a szegényebb régiókban és megyékben legalább a duplája az ország gazdagabb régióiban mért számokhoz képest és négy- vagy ötszöröse a budapesti eredményeknek. Az elmúlt tízéves intervallumot figyelve azért akadt javulás (például Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében 20-ról 17 százalékra csökkent), de jól észrevehető a kettős tendencia:
A gazdagabb megyékben (Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas) 4-5 százalékkal is csökkent az iskolaelhagyók aránya, a szegényebb megyékben pedig ugyanennyit nőtt, ha csak éppen nem a dupláját, mint Nógrád és Békés megyében.
Az oktatási egyenlőtlenségek és a felsőoktatási képzésekhez való egyenlőtlen hozzáférés a diplomások arányában is megmutatják magukat. A vizsgált 25 és 34 év közötti korosztályban Budapest abszolút csúcstartó itthon a maga 62 százalékával, és Európában is a kiemelt régiókba tartozik. Viszont a magyar régiók nagy részében mindössze 22 és 25 százalék közötti az arány, míg a fővárostól Észak-Magyarország van a legeslegtávolabb a maga 18 százalékával.
Miért számítanak ennyire ezek a számok és miért aggasztó, amit látunk?
Ha nagyon tág kontextusban értelmeznénk a kérdést, akkor azt lehetne mondani, hogy a posztindusztriális gazdasági átrendeződés következtében egyre inkább olyan alapképességekre van szükség a munkaerőpiacon (például a kreatív gondolkodás, problémamegoldó képesség, alkalmazkodókészség, tanulékonyság stb.), amik ebben a gyorsan változó gazdasági környezetben olyanfajta rezilienciát biztosítanak, hogy hosszú távon is képesek leszünk megőrizni munkaerőpiaci potenciálunkat. Ez az egyetlen esélye annak, hogy sokáig versenyképesek maradjunk.
A jövő nagy filmesei köztünk járnak: Jön a Cinemira, Magyarország egyetlen gyerekeknek és fiataloknak szóló filmfesztiválja
2024.10.4 14:05
Nem véletlen tehát, hogy az Európai Unió 2020-ra és 2030-ra is meghatározta a célkitűzéseit, amiket az előbb minden diagramon gyakran láthattunk, mert ők is pontosan tudják, hogy az Unió és az egyes tagországok gazdasági potenciálja, versenyképessége is attól függ, hogy milyen képességekkel és tudással rendelkező munkaerő áll az adott ország rendelkezésére. Ez alól Magyarország sem kivétel. Sőt, a történelem azt mutatja, hogy az olyan közepes jövedelmű országok, mint hazánk, akkor tudnak hosszú távon fentebb jutni és gazdagodni, ha komoly erőforrásokat csoportosítanak az oktatási rendszerük fejlesztésére.
Hiszen az oktatás (optimistább megközelítések szerint) azért van, és azt a célt szolgálja, hogy mi ezeket az előbb említett, fontos képességeket elsajátítsuk. Amennyiben egy ország kormányának nem fontos, hogy fejlessze az oktatási rendszert, kiegyenlítse a minőségi tudáshoz való hozzáférést, és ösztönözze a fiatalokat a továbbtanulásra, az pontosan olyan lesújtó eredményeket fog hozni, mint ami tökéletesen kirajzolódott a tanulmányban megjelent tendenciákból.
És az elmúlt 14, de inkább 15 évet látva, a magyar kormánynak esze ágában sincs bármit is kezdeni az oktatási rendszerrel, egyik döntésük sem afelé irányult, hogy itt bármilyen fejlesztésben vagy valamilyen koncepcióban gondolkodnának.
Legyünk őszinték. Ezek a számok vészjóslóak. Már így is felmérhetetlen az a pusztítás, amit a mindenkori magyar kormány az elmúlt 15 évben művelt, ez a tanulmányból is tökéletesen látszik. Ha pedig a következő időszakban sem lesz valamiféle pozitív változás, akkor még rosszabb eredmények és nagyon komoly gazdasági visszacsúszás, vagy még inkább elszegényedés várható. Úgyhogy az összes, eljövendő Magyar Péternek – már persze ha lesznek – fel kell kötni a gatyájukat.
