2025.2.9 12:01
Olvasási idő 0:34
Maier Péter

Meccsen szenvedett sérülését követően meghalt John Cooney ír bokszoló

SPORT HALÁL ÍRORSZÁG ÖKÖLVÍVÁS WALES

Először próbálta megvédeni kelta nagypehelysúlyú címét. John Cooney 28 éves volt.

28 éves korában elhunyt John Cooney, ír bokszoló, aki egy Belfastban rendezett címmérkőzésen szedett össze súlyos koponyasérülést – írja a BBC. Cooney a walesi Nathan Howellsszel mérkőzött meg, az összecsapást a kilencedik menetben állították le, a galwayi ökölívót ezt követően meg kellett műteni koponyaűri vérzés miatt.

„Teljes megrendüléssel kell bejelentenünk, hogy egyhétnyi életéért folytatott küzdelem után John Cooney sajnálatos módon elhunyt” – közölte az MHD Promotions a család nevében, majd megköszönték a kórházi dolgozók kitartó küzdelmét.

Cooney első alkalommal próbálta megvédeni a kelta nagypehelysúlyú címet, amit 2023-ban szerzett. Azután közel egy évet kellett kihagynia egy kézsérülés miatt, majd tavaly októberben tért vissza a ringbe.

A 28 éves korában elhunyt John Cooney ünnepli kelta nagypehelysúlyú címét 2023-ban
A 28 éves korában elhunyt John Cooney ünnepli kelta nagypehelysúlyú címét 2023-ban Forrás James Chance/Getty Images

A korábbi világbajnok Barry McGuigan szerint Cooney egy „kedves, aranyos kölyök” volt, akiből sugárzott az ambíció, az elszántság és céltudatosság. „Tragikus, hogy így félbeszakadt az élete” – mondta a BBC-nek McGuigan a fiatal tehetségről, akiről a sportág képviselői közül többen is megemlékeztek a közösségi médiában.