Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton az „Apu azért iszik, mert te sírsz!” című podcastben fejtették ki véleményüket Majka Csurran, cseppen" című számáról.
Puzsér Róbert és Farkas Attila Márton az Apu azért iszik, mert te sírsz! című podcast legújabb részében reflektáltak Majka nemzetközi sikereket arató, rendszerkritikus dalára.
„Kitette a lábát a vadonba a háziállat és rögtön elkezdett remegni a térde, hogy »jaj, nem is úgy gondoltam, bocsánat, bocsánat! Csak szórakoztatok«” – mondta a publicista a Csurran, cseppen című szám és Majka Facebookon megosztott kommentárja kapcsán a Szélsőközép Youtube-csatornán, hétfőn közzétett adásban.
A dal megjelenése után nem sokkal született posztban a zenész úgy fogalmazott, hogy „az általa képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart, de a nóta elsősorban a szórakoztatásra született”. Puzsér szerint Majka így próbál menekülni a következmények elől, és megúszni, hogy beszólt a hatalomnak.
Ennyire gyáva szar. Amikor éppen tökös, akkor is ennyire gyáva szar. Ennyire megalkuvó, ennyire képtelen arra, hogy bármi kockázatot vállaljon, mert ennyire retteg a hátrányos következményektől. Tudod, hogy abban a pillanatban, hogy végrehajt életében először valami tököset, valamit, aminek még értelmezhető kockázata van, máris jelzi, hogy bocsánat, nem úgy gondoltam, nem is akartam
– mondta Puzsér, majd azt is hozzátette, hogy Majka akár arról is írhatna egy dalt, hogy dalaival csak szórakoztatni akar.