2023.1.23 11:35
Olvasási idő 1:47
Masszi-Rigó Csilla

A Billy Talent repetázik, az Asking Alexandria pedig 5 év után idén újra Pestre jön!

ZENE ZENE

Úgy tűnik, idén is a Billy Talent adja meg a löketet a nyárhoz, júliusban pedig 5 év után ismét az Asking Alexandriara tombolhat a magyar közönség.

A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, idén pedig visszatér a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a csapatból és tavaly megjelent, új albumukból is. A Billy Talent június 7-én tér vissza a tett színhelyére. 

A Billy Talent Kanada legnépszerűbb punk-rock zenekara, több mint negyedévszázada, változatlan felállásban szállítják a zúzós slágereket. A zenekar tagjai Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában verődtek össze. Benjamin Kowalewicz, Ian D'Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk ekkor még Pezz néven írták dalaikat, 2001-ben azonban egy jogi vita miatt Billy Talentre változtatták a nevüket, hamarosan pedig a Warner kiadó is felkarolta őket. Ez új fejezetet nyitott a srácok életében, akik még keményebb hangzásra váltottak és egyre több kilométert pakoltak a turnébuszba is. 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amellyel elnyerték Kanada legrangosabb zenei díját, a Junot is. 

Érdemes készülni június 7-re! Forrás Budapest Park

Nemcsak hazájukban játszottak rendre teltház előtt, dalaik Németországban is a slágerlisták élére repítették őket és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a My Chemical Romance, a Rise Against vagy az Anti-Flag. A srácok kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során. 

A Billy Talent mellett a Budapest Park az Asking Alexandria 2023-as koncertjének dátumát is bejelentette. A zenekar 5 év kihagyás után július 2-án látogat el újra Budapestre. Az A.A alapítója Ben Bruce, gitáros, aki a zenekart még Dubaiban kezdte el, majd végül Angliába költözésével új zenészekkel született meg a ma ismert metalcore formáció. Első albumuk 2008-ban jelent meg Stand Up And Scream címmel, amellyel sikeresen áttörték a mainstream média falait is. A zenekar sikerei nem hagytak alább: három lemezük is a Billboard Top 200 első 10 helyezettje között debütált, végig turnézták mind az öt kontinenst és olyan zenekarok társaságában léptek fel, mint a Guns N’ Roses, a Green Day, az Avenged Sevenfold, az Alice In Chains vagy a Slipknot. A zenekar háza tájáról azonban többször érkezett hír tagcseréről, énekesük is egyszer kiszállt, majd visszatért a zenekarba, most azonban újra Danny Worsnoppal áll a mikrofon mögött, a banda tagjai pedig ismét közel kerültek egymáshoz. 

Asking Alexandria Forrás Asking Alexandria

2020-ban megjelent Like A House On Fire című lemezük után ugyanis az ötösfogat a tisztánlátás és a művészi cél felfrissülése érdekében pár hónapra elvonult egy házba, hogy megírják hetedik stúdióalbumukat. A See What’s On The Inside dalaival visszatértek a gyökereikhez, inspirációt nyerítettek legkorábbi lemezeikből és olyan zenei hősöktől, mint a Led Zeppelin, a Metallica, az AC/DC vagy a Queen. A közös elvonulás és alkotás jó hatással volt a csoport dinamikájára is, akik megújult kedvvel, erősebb kötelékekkel vágtak bele ismét a koncertezésbe. A zenekar bevallása szerint ez lett az eddigi legösszetettebb, legmagabiztosabb lemezük, a csapat pedig összetartóbb, mint valaha. Az Asking Alexandria újra csúcson van, július 2-án, a Budapest Parkban pedig ismét együtt tombolhatunk velük.