A Los Angeles-i erdőtűz következtében eddig öt ember vesztette életét és több mint ezer épület semmisült meg. Az apokaliptikus állapotok miatt több hollywoodi rendezvényt is lemondtak vagy elhalasztottak.
Ezernél is több épület semmisült meg a Los Angeles-i régióban pusztító erdőtűzben, ami eddig öt halálos áldozatot követelt. Több ismert ember, többek között Adam Brody, James Woods, Paris Hilton és Mandy Moore is elvesztette az otthonát – írja a Variety.
Mint ismert, szükségállapotot hirdettek Los Angelesben, miután több mint 30 ezer embert kellett evakuálni. Helyi idő szerint kedden 10:30-kor a Pacific Palisades negyedben ütött ki tűz, ami a száraz időjárási körülmények között villámgyorsan terjed. A Malibu és Santa Monica között elterülő városrészben tegnapra már nagyjából öt focipályának megfelelő területen tomboltak a lángok, a helyi tudósítók és a lakosság szerint hatóságok kezéből teljesen kicsúszott az irányítás. Los Angeles megyében legalább 200 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, az erős szél és az áramkimaradások miatt iskolákat kellett bezárni, a tűzvésznek az MTI tudósítása szerint már öt halálos áldozata van.
James Woods otthona is a tűz martalékává vált, a színész elsírta magát a CNN adásában.
Egyik nap még úszol a medencében, és másnapra minden odavész. Hatalmas volt a káosz, maga a pokol. Minden ház lángolt körülöttünk
– mondta.
A TMZ bulvárlap jelentése szerint Adam Brody és Leighton Meester Pacific Palisades-i otthona, és Paris Hilton malibui nyaralója is leégett, ahogy Anna Faris és Mandy Moore színészeké is. Diane Warren Oscar-díjra jelölt zeneszerző az Instagramon posztolta, hogy közel 30 éves tengerparti háza veszett oda, ahogy Cameron Mathison műsorvezető ingatlana is a tűz martalékává vált, aki szintén a közösségi oldalán posztolt az apokaliptikus állapotokról.
Több hollywoodi rendezvényt – például a Farkasember és a Pitt premierjét – töröltek, és a Fallout, Hacks – A pénz beszél, A Grace klinika és a Briliáns elmék forgatását is szüneteltetik. Az eredetileg január 12-re kitűzött, 2025-ös Critics Choice Awards díjátadót elhalasztották, az Oscar-jelölések bejelentését pedig két nappal későbbre, január 19-re tolták a Los Angeles környékén pusztító erdőtüzek miatt.