Simona Brambilla a szerzetesi ügyekért felelős hivatal vezetője lesz, a katolikus egyházban nő még sosem került ilyen magas pozícióba.
Az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériuma, vagyis a Vatikán szerzetesi ügyekért felelős hivatal élére nevezte ki Ferenc pápa Simona Brambilla szerzetesnővért, aki ezzel egyháztörténelmet írt, nő ugyanis soha nem került még ilyen magas pozícióba a katolikus egyházon belül.
Ferenc pápa vezetése alatt emelkedett a nők jelenléte a Vatikánban, ahogy a Telex írja, 2022-ben azt is lehetővé tette, hogy nők is vezethessenek olyan dikasztériumokat, melyeket addig csak bíborosok és érsekek vezethettek. Így kaphatott vezetői pozíciót a most 59 éves Brambilla is.
Simona Brambilla Monzában született, ápolónőnek tanult, majd belépett egy szerzetesrendbe, melynek 2011 óta legfőbb elöljárója. Rómában pszichológiát is tanult, misszionáriusként tevékenykedett Mozambikban. 2023 óta a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Dikasztériumában szolgált titkárként, ezt mostantól prefektusként vezeti majd.