Mutatjuk, hogyan alakul az év második hete a csillagjegyed alapján!
Kos
Energikusan, lendülettel állsz neki a hétnek, ahogyan sokkal motiváltabb vagy, mint eddig. Ha nem szeretnéd elveszteni a lelkes hozzáállásod, és szeretnél kitartóbb lenni, próbálj meg minden nap csak egy kevés időt arra szánni, amit szeretsz, és ami közelebb visz a célodhoz. Ha akár napi 10 percet szánsz rá, már az is több, mint a semmi.
Bika
Sokkal érzékenyebb vagy, mint általában, lehet, hogy az új esztendőnek köszönhetően felszínre kerültek olyan korábbi sérelmeid, traumáid, amelyeket mélyen magadba zártál. Itt a lehetőség, hogy foglalkozz a lelkivilágoddal, hogy elindulj az önismeret és a fejlődés útján.
Ikrek
Rengeteg dolgot szeretnél megvalósítani idén, ám nem elég, hogy elképzeled, hogy mit szeretnél elérni, tenni is kell érte. Érdemes egy inspirációs táblát, vagy bármilyen kreatív vizuális táblát létrehoznod, ami segít a célra fókuszálni, még akkor is, ha nagyon nehezen tudod motiválni magad. A kapcsolataidra most kiemelt figyelmet kellene fordítanod, mivel egy nagyobb konfliktusba kerülhetsz.
Rák
Szerencsére nem kell túl sokat rágódnod azon, hogy pontosan hogyan is szeretnéd tölteni ezt az évet. Tisztán látod magad előtt a célt és mindent megteszel, hogy megvalósítsd azt. A családod és a barátaid is támogatnak, így nem leszel egyedül, még akkor sem, ha néhány pillanatig úgy érzed. Lehet, hogy érdemes átgondolnod, hogy mennyire engeded közel magadhoz azokat a személyeket, akik kételkednek benned.
Oroszlán
Nyitott és energikus vagy, az év első heteiben pedig próbálod kitalálni, hogy merre haladj tovább. Ne erőltess olyan dolgokat, amikben folyamatosan csak az akadályok kerülnek eléd, talán lehet, hogy más irányba kell elindulnod. Szerencsére nem kell amiatt aggódnod, hogy túl sok konfliktusba, esetleg félreértésbe keveredsz, sőt, a következő időszakban garantáltan te leszel a házibulik fénypontja.
Szűz
A munkahelyeden vagy a suliban remek híreket kapsz, és ennek köszönhetően sokkal motiváltabb leszel, mint korábban. Szeretnél lenyűgözni valakit a környezetedben, ám ahelyett, hogy másoknak próbálsz megfelelni, inkább csak arra fókuszálj, hogy magaddal elégedett legyél. Sosem lehet eléggé hangsúlyozni a pihenést, amit hajlamos vagy elfelejteni a nagy munkában.
Mérleg
Van néhány olyan dolog, amiben nem tudtál dűlőre jutni. Akár egy konfliktus, akár egy munkahelyi vagy iskolai dolog, még el kell döntened, hogy hogyan tovább. Engedd kicsit el magad és próbálj meg kikapcsolódni, hiszen így talán nagyobb eséllyel érzel rá arra, hogy valójában mit is szeretnél csinálni a jövőben.
Skorpió
Lehetőséged lesz részt venni egy olyan programban, amire már nagyon régóta vágytál, ám lehet, hogy az ezzel kapcsolatos döntésed megosztja majd a barátaidat. Ne akarj megfelelni senkinek és ne engedd, hogy lebeszéljenek az álmaidról csak azért, mert valaki nem olyan perspektívából látja a dolgokat, mint ahogy te.
Nyilas
Máris belevetetted magad a munkába vagy tanulásba, mivel egy percet sem szeretsz elpazarolni az értékes idődből. Ne felejtsd el, hogy ez a hirtelen lendület később a kiégéshez vezethet – mégpedig nem is olyan sokára. Hagyj egy kis időt magadnak a pihenésre és a feltöltődésre is.
Bak
A szerelmi életed a következő napokban fellendülhet, így ha szingli vagy, érdemes nyitottnak lenned, hiszen akár megismerkedhetsz egy olyan személlyel is, akivel később komolyra fordulhatnak a dolgok. Ne akarj otthon maradni, próbálj meg minden lehetőséget megragadni, hogy kimozdulj a négy fal közül, hiszen másképpen nem lehet ismerkedni.
Vízöntő
Most lehetőséged lesz belevágni valami újba, amit eddig nem próbáltál, és csak rajtad múlik, hogy hogyan döntesz. Hajlamos vagy mindig lebeszélni magad az újdonságokról, mert nem szereted a változást, ám érdemes alaposan megfontolnod a dolgot, mielőtt élből elutasítod.
Halak
Szereted, ha mások dicsérően beszélnek rólad, éppen ezért nagyon feldobja a hetedet, hogy egy nem túl közeli ismerősöd csupa jó dolgokat mond rólad másoknak. Nem véletlenül, hiszen korábban önzetlenül segítettél neki valamiben. Lehet, hogy a közeljövőben új lehetőségek várnak rád szakmai téren, így ne habozz elvállalni egy felkérést, még akkor sem, ha elsőre ijesztőnek tűnik .