ma 2024.10.28 10:54
Olvasási idő 0:54
Maier Péter

Nagy Ervin is megszólalt a Lakatos Márk ellen felhozott vádakkal kapcsolatban

ARCOK LAKATOS MÁRK NAGY ERVIN SZEXUÁLIS BŰNCSELEKMÉNY

30 éves ismeretségük miatt Nagy Ervin úgy érezte, nem mehet el szó nélkül a történtek mellett. Úgy látja, akárhogy is alakul majd, szimbolikus jelentőségű lehet Lakatos Márk ügye.

Nagy Ervin is megszólalt a Lakatos Márk ellen felhozott pedofilvádakkal kapcsolatban, amelyek a múlt héten, egy Ábrahám Róbert által közétett videó hatására röppentek fel a magyar nyilvánosságban.

A színész – aki 30 éve ismeri Lakatos Márkot – azt mondja: amennyiben a stylist-influenszer bűncselekményt követett el és vállalhatatlan a tette, „úgy egyértelműen le kell majd vonnia a konzekvenciákat“.

Egy kegyelmi ügytől visszhangos országban az igazság teljes körű feltárása ebben a pillanatban létfontosságú és szimbolikus, akkor is, ha az kegyetlen, fájó, de akkor is, ha általa csak egy ócska karaktergyilkosságra derül fény

– fogalmaz Nagy Ervin.

Ezután így folytatja: „Kívánom, hogy a politikai ráhatástól független nyomozóhatóság a legkörültekintőbben járjon el. Kívánom, hogy minden, az ügyben érintett fél bizonyíthassa igazát. Kívánom, hogy az ítélet a társadalom javát szolgálja és iránytű legyen hasonló ügyekben. Kívánom, mint a mesékben, hogy a rossz nyerje el méltó büntetését, de adott esetben az is, aki alaptalanul vádol.“

A színész szerint „amíg ez a komplex, minden körülményre kiterjedő nyomozás le nem zárul és fény nem derül az igazságra,“ addig ugyanúgy fog tekinteni Lakatos Márkra, ahogy eddig. „Az igazság mindennél fontosabb, ezt gondoltam egész életemben, ezután sem lesz másképp“ – zárja Facebook-bejegyzését Nagy Ervin.

 

Lakatos Márk az előző hét végén reagált az ellene felhozott vádakra, vasárnapi Instagram-bejegyzésében súlyosnak és alaptalannak nevezte ezeket. A Magyar Hang szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányságon múlt csütörtökön ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást az Ábrahám által leadott információk alapján.

Kiemelt tartalom
Lakatos Márk reagált az őt ért pedofilvádakra: A rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom Lakatos Márk reagált az őt ért pedofilvádakra: A rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom tegnap 13:32 -kor