ma 2024.10.3 17:58
Olvasási idő 1:22

Magyar fotósokat díjazott az Analog Sparks Nemzetközi Analóg Fotópályázat

KULTÚRA FOTOGRÁFIA FOTÓK VERSENY

A nemzetközi megmérettetésen 8 kategóriában több mint 1500 pályázat érkezett, a díjazottak között számos magyar tehetség munkája jelent meg.

Az Analog Sparks Nemzetközi Analóg Fotópályázat egy magyar-amerikai fotóművészeti együttműködés eredménye. A pályázat ötletadója Kóti Réka fotográfus, az Analog Sparks Instagram közösség és az erre alapuló fotópályázat és kiállítássorozat alapitója. 

A pályázat és kiállítások megvalósításban alapító partnere Hossein Farmani a New York-i Lucie Foundation vezetője és a nemzetközi House of Lucie galériák alapítója.

Az Analog Sparks második évében ismét 8 kategóriában várta profi, amatőr és diák analóg médiummal dolgozó fotográfusok pályaműveit. A felhívásra több mint 1500 pályázat érkezett 52 országból, amelyet idén is egy független nemzetközi szakmai zsűri bírált el. Az idei szakmai zsűri magyar résztvevői Martin Wanda nemzetközi divatfotós, Kóti Réka fotográfus, kurátor, az Analog Sparks társalapítója, Krász Kíra fotóművész és Erdész Barna a Gallery East of Eden alapítója.

fotopalyazat
Lois Greenfield Antigravity című fotója elnyerte a fődíjat. Forrás Lois Greenfield

A díjazottak pénzjutalomban és kiállítási lehetőségben részesülnek a House of Lucie galériákban Ostuniban, Athénban és Budapesten. 

Az Analog Sparks 2024 profi és amatőr fődíjasai az amerikai származású Lois Greenfield Antigravity és a lengyel származású Mateus Detyniecki Unbraiding című sorozatai.

foto analog palyazat
Varsics Péter munkáját arannyal díjazta a zsűri Forrás Varsics Péter


A 2024-es pályázat számos magyar díjazottal büszkélkedik: 

  • Varsics PéterLiving On the Edge sorozata Lifestyle Other kategória – arany 
  • Sutus Fanni Heart of Princess sorozata Fine Art Fashion kategória – arany 
  • Nádi Boldizsár Iceland in Winter sorozata Lifestyle Travel kategória – arany 
  • Nagy GerdaDreamancholy Human Candid kategória – arany 
  • Rab RolandOcean Jewel Lifestyle Sport kategória – ezüst 
  • Szabó XavérOut of season Architecture Other – ezüst 
  • Hevesi-Szabó LujzaGrowing Woman Human Youth – bronz 
  • Bóka KrisztinaEpreskert Photojournalism Photo Essay – bronz
  • Kondor CsabaThe Underground Mass Shotter Photobook Travel – bronz 
fotopalyazat analog verseny
Forrás Kondor Csaba

Honorable Mention díjazottak:

  • Horváth SzabolcsMine Building
  • Fekete BenjáminMoment
  • Ránki Dániel A celebration in Duranda
  • Varga Zsombor TamásLife in Budapest
  • Szaladják Helena Daisies
  • Hitre ImolaBleeding light
  • Bíró ValentinaIdentity
  • Börzsönyi ÁdámIt all adds up inside your head
  • Lehotka LászlóMájus - May
  • Plecskó AnikóTriantatypes
  • Dorogi EnikőSelf portrait with my brother
  • Edvy BarbaraNostalgia
  • Povázsai LászlóEchoes of the Déli Station
  • Jámbor ZsófiaArtemis
  • Palugyai SáriGangsta'
  • Vokó LiliBreathing the Sun in
  • Járosi AlinaRadiant Souls

Az Analog Sparks pályázat következő évada 2024 októberétől várja profi, amatőr és diák analóg technikával alkotó fotográfusok pályaműveit.