2024.9.5 11:12
Olvasási idő 1:32
Kovács M. Dávid

Újabb magyar érem a paralimpián: Major Endre asztaliteniszben lett bronzérmes

SPORT ASZTALITENISZ FRANCIAORSZÁG MAJOR ENDRE PARALIMPIA PÁRIZS

A kerekesszékes pingpongos a magyar küldöttség harmadik érmét szerezte meg a párizsi paralimpián.

Major Endre asztaliteniszező szerdán bronzérmet szerzett az MS1-es kategóriában a párizsi paralimpián, ezzel a párizsi magyar küldöttségnek már három érme van, Konkoly Zsófia aranya és Illés Fanni ezüstje után ez az első bronzunk.

Az 55 éves, Európa-bajnok játékos – aki Rióban negyedik, Tokióban pedig ötödik volt – már azzal bebiztosította dobogós helyezését, hogy kedden megnyerte a negyeddöntőjét, mivel ebben a sportágban nem rendeznek bronzmérkőzéseket.

A kerekesszékes szegedi pingpongos szerdán azzal a brit Robert Daviesszel mérkőzött a legjobb négy között, akit a tavalyi, sheffieldi Eb döntőjében 1:2-ről fordítva legyőzött, ezzel megszerezte magának a kvótát a mostani paralimpiára.

Major Endre a brit Robert Davies elleni mérkőzésen a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon.
Major Endre a brit Robert Davies elleni mérkőzésen a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon. Forrás Koszticsák Szilárd / MTI

Az MTI szerda esti tudósítása szerint Major az összecsapást nem kezdte jól, 0-6 után szerezte az első pontját, és bár aztán felzárkózott, a brit ellenfél került szettelőnybe. A második játszmában is Davies irányított, könnyedén gyűjtögette a pontokat, Major pedig sokat hibázott, így hamarosan kétjászmás hátrányba került.

Kiemelt tartalom
Képeslapszerűvé akarták formálni Párizst, ezért több ezer embertől szabadultak meg a helyi hatóságok az olimpia előtt Képeslapszerűvé akarták formálni Párizst, ezért több ezer embertől szabadultak meg a helyi hatóságok az olimpia előtt 2024.8.8 11:14

A harmadik felvonásban végig Major vezetett, 8-7-nél időt kért Vigh Zsolt szövetségi kapitány, majd végül szoros végjátékban sikerült szépítenie, a negyedik szett pedig óriási izgalmakat hozott. A brit visszavette az irányítást, 7-2-re elhúzott, de Major nem adta fel és kiegyenlített, majd miközben három meccslabdát hárított, többször neki volt labdája az egyenlítéshez. 15-14-nél aztán Davies kihasználta a negyedik mérkőzéslabdáját, így ő jutott a pénteki döntőbe, míg a magyar játékos bronzéremmel fejezte be szereplését.

Nagyon jó mérkőzés volt, végre volt valami izgalom, nagyon élveztem. Két stílus találkozott. Ő erősebb, nagyobbakat pörget, én pedig ilyenkor teljesen védekezésre vagyok kényszerítve. Ha visszaadok neki labdát, akkor ő megöli. Nem tudok olyan erősen ütni, mint ő, ezért beejtésekkel igyekeztem megoldani a labdameneteket. Viszont hatalmas csavarásokat tesz bele, ezért az első két szettben nem is tudtam mit kezdeni a labdáival, utána kezdtem ráérezni, de ez már kevés és késő volt. Érezhető volt, hogy nagyon felkészült ellenem. Jobb volt, gratulálok neki!

– mondta Major Endre.

A körülményekkel, a hatalmas szurkolással kapcsolatban az újdonsült paralimpiai bronzérmes azt mondta, ilyenben még nem volt részük soha. „Olyan atmoszférát teremtett a párizsi közöség, amilyet még nem éltem át soha. Nyilván szokatlan volt, de én ezt is nagyon pozitívra értékelem, hogy kijöttek és szurkoltak nekünk. Nagyon örülök ennek a bronzéremnek. Minden szempontból az első helyen van a pályafutásomban ez a paralimpia, lett egy érmem, a hangulat, a helyiek lelkesedése pedig felejthetetlen.“

Kiemelt tartalom
Ezeket a sportágakat most láthatjuk először az olimpián Ezeket a sportágakat most láthatjuk először az olimpián 2024.7.20 10:26

A játékos harmadszor szerepelt paralimpián, a folytatással kapcsolatban azonban még nem döntött, ahogy fogalmazott: „Amíg érzem, hogy van motivációm, addig csinálom.“