2024.9.2 8:50
Olvasási idő 1:16
Maier Péter

Briliánsan indul Szoboszlai szezonja, ezúttal az ő gólpassza is kellett a Liverpool rangadógyőzelméhez

SPORT FOCI LIVERPOOL FC MANCHESTER UNITED SZOBOSZLAI DOMINIK

3/3-as mérleggel, kapott gól nélkül mutatkozott be a csapat új edzője a Premier League-ben.

Vasárnap délután játszották az angol labdarúgás legnagyobb múltú rangadóját, amin a Manchester United fogadta a Szoboszlai Dominikkal a kezdőben felálló Liverpoolt. Mindkét csapatot holland vezetőedző irányította, Erik ten Hag és Arne Slot közül utóbbi örülhetett, ugyanis a vendég Liverpool 3-0-ás eredménnyel hagyta ott a manchesteri Old Trafford stadiont.

Elég korán kiderült, hogy ki lesz a proaktívabb fél a mérkőzésen, a 8. percben Trent Alexander-Arnold gólja után már vezethetett volna a Liverpool, de a gólpasszt adó Szaláh lesen helyezkedett, ami miatt visszavonták a találatot. Ezután egy nem túl eseménydús periódus következett, egészen a 35. percig, amikor Luis Díaz góljával vezetést szereztek a vendégek, a gólpasszt itt (is) Szaláh jegyezte. Ugyanez volt a szereposztás a 42. percben, amikor szintén Szaláh tálalt a kolumbiai szélső elé, aki egy hajszálpontos befejezéssel növelte a Liverpool előnyét.

A második félidő elején is kiütközött a liverpooli dominancia, a vendégek intenzív védekezésével nehezen tudott megküzdeni a Manchester United. Egy ilyen intenzív letámadás hozta el a harmadik gólt is: Alexis Mac Allister volt agresszív, és szerzett labdát a középpályán, ő Szoboszlaihoz passzolt, aki azonnal Szaláh elé tálalt, az egyiptomi pedig kiválóan fejezte be a lövőhelyzetet. Így állt be a 3-0-ás végeredmény, és – habár a Manchester Unitednek voltak nagy helyzetei, ahol a Liverpoolnak szüksége volt kapusbravúrokra – összességében egy újabb kiegyensúlyozott és domináns produkcióval rukkolt elő Arne Slot csapata, eddig tökéletes mérleggel, kapott gól nélkül állnak a Premier League tabellájának második helyén. Az első helyezett Manchester City ugyanannyi ponttal, ugyanolyan gólaránnyal, de több szerzett találattal áll előttük.

Szoboszlai a Manchester United elleni, 2024. szeptember 1-jei Premier Leauge-rangadón
Szoboszlai a Manchester United elleni, 2024. szeptember 1-jei Premier Leauge-rangadón Forrás Michael Regan/Getty Images

Mindenképpen ki kell emelnünk Szoboszlai Dominik performanszát, aki eddig mindhárom bajnokiját végigjátszotta, és egy újfajta szerepkörben kulcsembere lett a holland edző játékának. A vasárnapi meccsen a gólpassza mellett 90 százalékos (35/39) passzpontosságot, három kialakított helyzetet (a legtöbb a meccsen) és 10 labdaszerzést jegyzett fel mellé az Opta, ami 8,3-as értékelést adott a magyar játékosnak. Szoboszlait legközelebb a válogatottban láthatjuk focizni, ugyanis szombaton Németország ellen kezdi meg szereplését a magyar csapat a Nemzetek Ligájában.