2024.7.27 11:25
Olvasási idő 1:20
Szécsi Krisztián

Britney Spears az X-en akadt ki Halsey legújabb klipje miatt, majd azt mondta, nem ő írta a bejegyzést

ZENE BRITNEY SPEARS HALSEY

Halsey 'Lucky' című számában a 2000-es évek popsztárjainak magánéletét mutatja be. A dalban saját betegségéről is énekel, amiért le kellett borotválni a haját. Ezt többen Spears 2007-es nyilvános idegösszeroppanásával állították párhuzamba.

Halsey legújabb számában és a hozzá készült klipben, mely Britney Spears Lucky című dalát interpolálja, a popsztárság árnyoldalát mutatja be. Az idei Sziget Fesztiválon is fellépő énekesnő még a nyár elején árulta el, hogy évek óta súlyos betegségekkel küzd – többek között a szintén csak Lucky-ra keresztelt szerzeményében ez ismételten központi téma.

Négyszer borotváltam le a fejem, mert azt akartam.
Aztán még egyszer, mert most pedig beteg lettem (olyan szerencsés vagyok)

– énekli Halsey, aki a videóklip ezen pontján lehúzza fejéről rikító pink parókáját, a következő jelenetben pedig már egy orvosi kezelés fázisait látjuk. Azonban többen úgy gondolták, hogy a tény, hogy Halsey Britney ikonikus slágerét dolgozza fel és maga borotvált fejéről énekel, inkább tiszteletlen, mintsem művészi – többek között maga Spears is erre a konklúzióra jutott, aki az X-en fejtette ki véleményét a Lucky klipjéről.

Britney Spears az X-en mondte el véleményét a 'Lucky' videóklipjéről. Forrás @britneyspears/ X

Nyilvánvaló okokból nagyon is dühös vagyok a Halsey-videó miatt. Feldúltnak, sértettnek, megalázottnak érzem magam. Nem tudtam, hogy egy olyan művész, mint ő, és valaki, akire felnéztem és akit csodáltam, ilyen tudattalan módon jelenít meg engem azzal, hogy egy felszínes popsztárnak állít be, aki nem törődik senkivel és nincs szíve. Aggódom a magam egészségügyi problémáim miatt, ezért tegnap deaktiváltam az Instagramomat. Viszont most már biztosan vissza fogok menni, hogy megmutassam, igenis nagyon érdekel a dolog. Ma beszélek az ügyvédeimmel, hogy lássam, mit lehet tenni ebben az ügyben. Ezt az egészet törvénytelennek és kegyetlennek tartom

– írta Spears, majd kisvártatva el is tűnt a bejegyzés. Aztán újabb posztot osztott meg, de az már egészen más hangvételben íródott:

„Álhír!!! Nem én írtam az előbbi bejegyzést!!! Szeretem Halsey-t és pont ezért töröltem ki!!!“ – amire aztán már Halsey is reagált írva, hogy mindig is szerette Britney-t és mindig is szeretni fogja. A videóklip egyébként egyértelműen a 2000-es évek fiatal női popsztárjainak életére reflektál, és üzenetisége pedig az, hogy kedvenc a sztárok is csak emberek, akik a színfalak mögött ugyanúgy saját démonjaikkal küzdenek.

A Lucky videóklipjét itt nézhetitek meg: