2022.12.29 20:23
Olvasási idő 0:30

82 éves korában elhunyt Pelé, a világ egyik legnagyobb focistája

SPORT FOCI

Hosszan tartó betegséget követően december 29-én elhunyt Pelé, a brazilok háromszoros világbajnok futballistája.

Hosszan tartó betegség után 82 évesen elhunyt Pelé, születési nevén Edson Arantes do Nascimento, a brazilok háromszoros világbajnok futballistája. Pelé november végén került kórházba, orvosai pedig már akkor aggodalmukat fejezték ki a focista egészségügyi állapota miatt, a szakértők szerint ugyanis már nem használtak a rákos megbetegedése ellen alkalmazott kemoterápiás kezelések. 

Pelé 1980 környékén. Forrás Silver Screen Collection/Getty Images

Pelé 17 évesen került be a világklasszisok közé, ő volt ugyanis a legfiatalabb, aki az 1958-as világbajnoki döntőn gólt tudott rúgni a svédek ellen, ezzel 5-2-re megverve az ellenfél csapatot. 1952-ben a helyi Bauru AC-ben kezdett futballozni, 1956-ban pedig a Santos játékosa lett, néhány évvel később, 1961-ben pedig az akkori brazil elnök nemzeti kinccsé nyilvánította a focistát. Pelé élete során 1390 mérkőzésen vett részt, és 767 (más számítások szerint 776) gólt szerzett. 

A világklasszis focista halálhírét csütörtök este jelentették be.