A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, ami jövő héten ér véget Berlinben.
A Xiaomi bejelentette, hogy a Red Bull Can You Make It? globális partnereként több csapatot is indít a rendhagyó versenyen, amin a szerkesztőségünk is részt vesz. A Red Bull Can You Make It? a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, ami május 28-án, jövő kedden, ér véget Berlinben.
A Red Bull olyan egyedülálló versenyt rendezett, amelyben a versenyzők a Berlinig tartó útjuk során csak egymásra és a Xiaomi Redmi Note 13 készülékekre támaszkodhatnak, és közben csak Red Bull energiaitallal fizethetnek: az italokat cserealapként használhatják ahhoz, hogy ételt, alvóhelyet szerezzenek, de így finanszírozzák az utazásukat is. A résztvevők a Redmi Note 13 készülékekkel dokumentálják élményeiket, és a telefonok fejlett képességeinek kihasználásával teljesítenek különböző kihívásokat.
A kampányban négy Xiaomi szabadkártyás (WildCard) csapat vesz részt, amelyek mindegyike három, különböző régióból érkező influenszerekből áll:
- Nyugat-Európa | "Endurance All Stars": Rick Azas, Alfonso Santaella, Brazocrew Németországból, Spanyolországból és Olaszországból
- Közép- és Kelet-Európa & Skandinávia | "The Pro Photographer": Ivan Magla, Iustin Petrescu, Daniel Rykr Horvátországból, Romániából és Csehországból
- Közel-Kelet | "The Iconics": Fatih Yasin, Bilal Hanci, Atakan Özyurt Törökországból
- Afrika | "The Hyper Chargers": Christine Nagy Adel Sadek, Andrew Wadid, Craig Graham Howes Egyiptomból és Dél-Afrikából
Ezek a csapatok képviselik a Xiaomi márkát, és mutatják be a Redmi Note 13 sorozat különlegességeit, például a lenyűgöző 200 MP-es kamera képességeit. A verseny során a készülékek további funkciói – mint a 120W HyperCharge gyorstöltés és az IP68-as minősítés – is a résztvevők segítségére lesznek a különböző kihívások teljesítésében.
![Till Attila lesz a Red Bull Ládaderbi műsorvezetője, a Refresher csapata gőzerővel készül a sufnituningversenyre](https://storage.refresher.hu/article/Till-Attila-lesz-a-Red-Bull-Ladaderbi-musorvezetoje-a-Refresher-csapata-gozerovel-keszul-a-sufnituningversenyre~e89fe6fcb11c22b4f5f0.jpg?is=150x200c&s=10e8e56281d5d3addaa9b55ae975c79666ac3f0225b065b9747d13c0c27a57a6)
A Xiaomi weboldalán figyelemmel követheted a Wildcard-csapatok kalandjait, a szerkesztőségünket képviselő trió (Tóth Csilla, Maier Péter és Rengei Máté) pedig a Refresher Magyarország Instagram-oldalán jelentkezik be naponta többször, így szinte élőben követheted az eseményeket.