2024.5.10 13:46
Olvasási idő 0:39
Krajnyák Petra

Közel harminc év után újra színpadra áll az FLM

ZENE BUDAPEST PARK KONCERT MAGYAR ZENE

Császár Előd és Hoffer Dani duója a Take That előtt ad majd koncertet a Budapest Parkban.

Július 3-án újra színpadra áll a 90-es évek egyik kultikus hazai csapata, a Császár Előd és Hoffer Dani alkotta FLM – közölte pénteken szerkesztőségünkkel a Budapest Park.

A duó fellépése után Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That ad majd koncertet, amit több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba.

Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra színpadra áll a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM!
Forrás Budapest Park

Az FLM 1991-ben alakult Budapesten, és olyan örökzöld slágerek köthetőek a nevükhöz, mint a Megtalállak még, a Rólad álmodom vagy a Megdöglök érted. Hatéves pályafutásuk során három lemezt jelentettek meg, 1997-ben döntöttek úgy, hogy szétválnak, és külön-külön is sikeres szólókarrierbe kezdtek.

A Take That 1990-ben alakult Manchesterben. Az eredeti felállásban Jason Orange és Robbie Williams is szerepelt, utóbbi azonban 1995-ban szólókarrierbe kezdett. Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen triója a This Life című legújabb lemezével érkezik Magyarországra.

Az estét Alfie Castley multiinstrumentalista énekes-dalszerző-producer nyitja, akinek első kislemeze 2021-ben jelent meg Teenage Mona Lisa címmel, amely a különböző streamingplatformokon összesen már több mint 50 millió meghallgatásnál jár.

A koncertre a Budapest Park oldalán lehet jegyet vásárolni.