2024.4.3 9:52
Olvasási idő 1:45
Maier Péter

A CÖF számonkérte a Dead Kennedyst: Amikor Steve Lacy másolta őket, nem voltak olyan érzékenyek

KÖZÉLET POLITIKA PUNK STEVE LACY

A kormánypárti plakátkampányt menedzselő szervezet Steve Lacyre mutogat a Dead Kennedys-ügyben, szerintük be kellene már fejezni a cirkuszolást.

Publicisztikaszerű közleményben (vagy valami olyasmiben) reagált a Civil Összefogás Fórum (CÖF) arra, hogy a Dead Kennedys punkzenekar tagjai nehezményezik, hogy ikonikus fotójukat a megkérdezésük nélkül használták fel az ellenzéket lejárató plakátkampányukhoz.

A CÖF kedden Amikor egy amerikai rapper másolta a Dead Kennedyst, nem voltak olyan érzékenyek címmel jelentetett meg egy rövid írást az oldalán, amiben arról van szó, hogy Steve Lacy klipjeiben rendre fehér inget visel, amin fekete S betű van.

A CÖF által közzétett szövegben idéznek egy róla szóló Guardian-cikket is, amelyben szó szerint megemlítik a Dead Kennedyst, sőt, az előadót a szemüvege és a haja miatt még Stevie Wonderhez is hasonlítják. A cikk szerint hiába emlegettek lopást sokan a nyilvános platformokon, „a kommentelők végső ítélete az volt, hogy a fekete előadóművész inspirálódott és tisztelgett a punk zenekar motívuma előtt.”

Mindezek alapján kérjük az érintetteket, hogy fejezzék be a cirkuszolást és beszéljenek arról, hogy *hétsoros politikai vádaskodás*

– írja a CÖF vezetősége a bejegyzésben.

Jello Biafra, a Dead Kennedys egykori frontembere szerint a CÖF plakátjai szerzői jogot sértenek. „NEM, egyáltalán nem adtunk engedélyt arra, hogy ez a kísérteties wannabe diktátor Orbán vagy a pártja ezt felhasználja!!! Mi a fenéért támogatná bármelyikünk is az ő fotelfasiszta rezsimjét bármilyen módon?“ – közölte Az individualista nevű oldalt működtető Seres László megkeresésére Biafra.

A 444 cikkében hamarosan a Dead Kennedys két ma is aktív alapítója, East Bay Ray gitáros és Klaus Flouride basszusgitáros is reagált az ügyre. „Ezt a képet a Dead Kennedys és a fotós f-Stop Fitzgeraldtól lopták el a hatalmon lévő, őrült jobboldali Orbán-tábor emberei. Ha tőlünk lopnak, akkor a magyar néptől is kétségtelenül lopni fognak“ – üzente East Bay Ray.

Klaus Flouride pedig ennyivel járult hozzá a korábbi nyilatkozatokhoz: „Biafra és Ray kijelentéseivel teljes mértékben egyetértek. Semmi semmi jó és minden rossz Orbánban és a kegyetlen politikájában. Támogatjuk az ellenzékét, és dühösek vagyunk, hogy az f-stop Fitzgerald-képek plagizálását választotta. Nem akartuk, hogy bármi közünk legyen ehhez, pont.“

Némi kiegészítést azért a mi szerkesztőségünk is hozzátenne a kérdéshez: Steve Lacy nem rapper, inkább afféle r'n'b-énekesnek/bedroompop-előadónak neveznénk, elég, ha a Bad Habit című dalára gondolunk, ami a tavalyi év egyik legnagyobb slágere volt, abban sem sok rappelés történik. Mindamellett azt is érdemes figyelembe venni a kérdésben, hogy vajon a Dead Kennedysnek tényleg ugyanazzal a szemüveggel kéne néznie azt, ha a aktivista művészetüket politikai célokra használják fel, mint azt, amikor évtizedekkel később egy másik művész kreatívan referál rá?

És hogy mi a sztori? Nagyjából két hete a 444 szúrta ki, hogy a CÖF által menedzselt plakátkampányban Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter ugyanolyan szettben vannak ábrázolva, mint a Dead Kennedys punkzenekar tagjai egy 1980-as díjátadón készült fotón. A hirdetés a közösségi médiában is fut: