A 28 éves színész éppen most forgatja Manhattan utcáin a Bob Dylanről szóló filmet.
Konstans égő cigaretta a kézben, összetéveszthetetlen sötét és kusza haj, zakó, na meg persze az ikonikus, vastag keretes fekete napszemüveg – nem, ezúttal nem egy budapesti Refresher outfit checken járunk, hanem Manhattan utcáin, ahol éppen a napokban forgatják a Bob Dylan életéről szóló filmet Timothée Chalamet főszereplésével.
A Complete Unknown forgatásáról most néhány felvétel is napvilágot látott, így végre először kaphat némi benyomást a közönség arról, hogyan néz ki Chalamet a 20. század egyik legnagyobb amerikai énekes-dalszerző-költő szerepében. Ahogy azt a rendező, James Mangold korábban elmondta, az alkotás nem életrajzi film lesz, hiszen Dylan életének csupán azon részét dolgozza fel, amikor a fiatal énekes New Yorkba utazott szülőföldjéről, Minnesotából.
„A legjobb, valódi életrajzok alapján készült filmek sosem a bölcsőtől a sírig tartanak... egy nagyon konkrét időszakról szólnak” – mondta Mangold a Happy Sad Confused podcastben. Szerinte a film „egyfajta együttes darab erről a pillanatról, a 60-as évek eleji New Yorkról, és erről a fiatal srácról, akinek 16 dollár volt a zsebében, és aki stoppal ment New Yorkba.” Dylan a Nagy Almában találkozik más, hasonlóan gondolkodó zenészekkel, köztük Joan Baezzel, és amikor elkezd koncertezni, az egész Greenwich Village-i világ elkezdi felkarolni.
![A Dűne 2 kapcsán: kell-e, hogy az adaptáció kövesse az eredeti művet vagy jó, ha mer változtatni?](https://storage.refresher.hu/article/A-Dune-2-kapcsan-kell-e-hogy-az-adaptacio-kovesse-az-eredeti-muvet-vagy-jo-ha-mer-valtoztatni~1479ee7c121dd33ea4c7.jpg?is=150x200c&ic=375x0x572x763&s=8121b5f53947bb8630f7b2d793f8d08962241d870fc91c9d612e8b8fedcca70a)
A dalszerző Minnesotából stoppal utazott New Yorkba, hogy találkozzon Woody Guthrie-val, azzal az énekessel, aki a népzenére inspirálta. Guthrie Huntington-kórban haldoklott, amikor Dylan először játszott neki egy dalt, innentől kezdve pedig gyakori látogatója lett a beteg énekesnek.
A Complete Unknown megjelenéséről egyelőre nincsenek információk, a filmben azonban olyan színészek kaptak szerepet, mint Edward Norton, Nick Offerman, Elle Fanning, Boyd Holbrook és Monica Barbaro.