2024.2.29 17:36
Olvasási idő 0:31

Magyarországon startol el az első nemzetközi AI Filmfesztivál

TECH-TUDOMÁNY AI MESTERSÉGES INTELLIGENCIA

A Bem Moziban rendezik meg március első hétvégéjén a nemzetközi AI Filmfesztivált.

Magyarország az elsők között hozott létre filmfesztivált kifejezetten a mesterséges intelligencia által készített rövidfilmek számára március 3-án a Bem Moziban. A zsűriben olyan neves szakemberek kaptak helyet, mint az Oscar-díjas Deák Kristóf, az animációs rendező Glaser Katalin, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője és vezető kutatója, Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője vagy a Prompters Hungary, a magyar AI képalkotó közösség alapítói.

ai filmfesztivál
Forrás AI Filmfesztivál

A versenyre 145 film érkezett közel harminc országból. Az ausztrál, furcsa szőrős lények funkvideoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át a költői vagy éppen vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak az érdeklődők.

Az összesen több mint hétórányi alkotást a MOME és a METU diákjai, a Bujtor István Moziklub tagjai és reklámszakemberek előzsűrizték. A vetítések ingyenesek, a díjátadó után beszélgetős, zenés bulit is rendeznek.