2024.2.12 16:19
Olvasási idő 0:27
Szöllősi Anna

Idén háromszor is elcsíphetjük az AC/DC-t a szomszédban

ZENE AC/DC BÉCS KONCERT POZSONY

Az AC/DC bejelentette európai turnéjának állomásait, és bár Magyarországra nem jönnek, Bécsben kétszer is színpadra állnak, valamint Pozsonyban is fellépnek a nyáron.

Egészen tavasztól nyárig Európában turnézik az AC/DC, és nem is kell sokat utaznunk ahhoz, hogy valamelyik bulira eljussunk: Bécsben kétszer is fellépnek, június 23-án és 26-án, Pozsonyban pedig július 21-én nézhetjük meg a bandát.

A zenekar utoljára 2016-ban turnézott, akkor a hallásproblémákkal küzdő Brian Johnson helyett a Guns N’ Roses énekese, Axl Rose állt be énekelni. Ezúttal is lesz változás az eredeti felálláshoz képest: Cliff Williams basszusgitárost Chris Chaney váltja, akinek a neve a Jane’s Addictionből lehet ismerős, a dobos pedig Matt Laug lesz, aki olyan nevekkel dolgozott együtt korábban, mint Alanis Morissette, Alice Cooper vagy Vasco Rossi.

A zenekar utoljára 2009-ben koncertezett Magyarországon, akkor a Papp László Sportarénában léptek fel, a jegyeket percek alatt elkapkodták.