New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ismét a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, ezúttal hat lemezt és három dalt hoztunk nektek, hogy jól induljon a hétvége.
Albumok
Pogány Induló: Vagy mindent vagy semmit
Egy kicsit csalunk, ugyanis Pogány Induló új albuma már múlt héten megjelent, viszont csak a múlt pénteki lapzártánk után érkezett, miután összepattintottuk a heti listánkat. Elalibizini a dolgot ugyanakkor (és nem csak szakmai-etikai értelemben) vétek volna, hisz anélkül is ki mernénk jelenteni, hogy a Vagy mindent vagy semmit az év egyik legfontosabb raplemeze, hogy egyáltalán meghallgatnánk, hát még így. Szirmai Marcell, azaz Pogány Induló, 18 éves korára eljutott oda, hogy saját koncertje lesz az MVM Dome-ban (március 2-án), második albumát pedig már tényleg senki nem tudja megkerülni, akit őszintén érdekel a magyar zene. Ráadásul ez már rég nem az „ilyen fiatalon mekkorát rak“-faktorról szól, már a tavalyi, egyébként is fontos Megáll az idő lemezhez képest is egy jóval magabiztosabb, izgalmasabb és szövegileg érettebb anyag lett a folytatás, amely egyértelműen a dallista végén, a cigányzenei hatások megjelenésével és a Parno Graszttal közös Székelykapuval kulminál, de gyakorlatilag az egész lemez egy statement arról, hogy Pogány Induló már nem csak „a jövő nagy magyar rappere“. Minden dalnak sajátos íze van, és szinte lehetetlen lenne kiemelni egy-két sort róla, mert az összes számban van két-három olyan bar, amit valószínűleg ezrek fognak magukra varratni. (Maier P.)
Little Simz: Drop 7
Little Simzt nem véletlenül ismerjük úgy, mint az egyik legsokoldalúbb előadó a brit hiphopban, és erről bizonyságot ad friss hétszámos EP-je is. Az anyag a különlegesen megírt és különlegesen megszólaló Mood Swings című dallal indul, amely több okból is TikTok-sláger lehet, a potenciál megvan benne. A Drop 7 egy sorozatba illeszkedik az előadó életművében, Drop cím alatt már hetedjére adja ki azokat a dalait, amiket nem tudott ráilleszteni – kritkailag szétünnepelt – albumaira. A minialbumot a brit elektronikus zene egyik kiemelkedő arcaként ismert Jakwob producerelte, és gyakorlatilag minden dal más zenei világot idéz meg. (Maier P.)
Normandie: Dopamine
A koffeintabletták által felgyorsított, kiégéshez közelítő világban felmerülhet a kérdés: mi lenne, ha egy nap arra kelnénk fel, hogy testünk már képtelen impulzusokat befogadni és boldogsághormonokat termelni? A háromtagú stockholmi trió, a Normandie ezt a kérdéskört járta körbe tematikus, tízdalos albumán, ami a Dopamine címet kapta. Eljuthat egy napon a világ odáig, hogy dopaminklinikákra kell járnunk azért, hogy érezhessünk bármit? Hogy festene a dopamin, ha fizikai formába öntenénk? Egy tabletta lenne? Vagy egy léggömb? Egy tuti, biztosan smiley lenne rajta!
A rockot némi poppal és elektronikával keverő Normandie Mátrix és Blade Runner inspirálta futurisztikus vízióját az elmúlt hónapokban már bőven csepegtette rajongóira. Hat dalt már hallhattunk a Dopamine-ról, ám négy szám, köztük a banda hangzásától merően eltérő, popos és meglepően pozitív kicsengésű Glue azonban váratott magára. Bár maga az utópikus világképet fejtegető koncepció egyáltalán nem újdonság műfajában, épített már erre többek között a Bastille és a Bring Me The Horizon is, a csupa személyes témát feldolgozó dalok csokra után mégis meglepő fordulat ez a svéd srácok életében. Az előző, Dark&Beautiful Secrets című, 2021-es lemez az énekes, Philip Strand tinédzserkorát és templomi közösségéből való kiválását dolgozta fel, így a Dopamine fikciós szövegíróként is egy óriási ugrást jelent számára. Érdekes, mert számomra az album kulcsdala egyáltalán nem a klipes single-ök egyike, hanem az úgynevezett B-side trekkek között bújik meg. A Flowers For The Grave egészen sajátos gondolatmenettel biztat a jelen megélésére. Ha már megjártuk a poklot oda-vissza, láttuk a fényt az alagút végén, miért is pazarolnánk a virágokat a sírunkra?
A srácok március 18-án harmadjára térnek vissza Budapestre a Dopamine turné keretein belül, és eszük ágában sincsen kihagyni a jövőbeli koncertsorozataikból Magyarországot. A düreres buli az új lemez dalai és a régi klasszikusok – mint a White Flag – mellett különleges, a jövőt idéző látványvilágot és közönség-interakciókat is ígér. Minden fellow emónak garantáltan ott a helye! (Erdős V.)
Kelela: RAVE:N, The Remixes
Az amerikai avant-R&B énekesnő tavaly adta ki Raven című, második studióalbumát, ami a zenei kritikusok szerint is egy titáni kinyilatkoztatás lett, ahol soul művészete és a klubzenék (acid és a UK garage) által influált összprodukciós hangzás keveredik. Ő azonban nem áll meg itt, és ahogy a Take Me Apart albuma megjelenését követően tette, most is egy remixlemezzel gondolja újra a Raven dalait. A RAVE:N, The Remixes keveréseit pedig többek között olyan nevek hozzák, mint Shygirl, Yaeji, Rochelle Jordan, BbyMutha, Liv.e, Ms. Carrie Stacks. „Néha úgy érzem, hogy csak azért készítek eredeti számokat, hogy aztán megéljem a remixeket“ – mondta korábban Kelela egy sajtóközleményben. „Már az írásuk és felvételük közben is azon gondolkozom, hogyan lesz valami interpolálva“. Remixalbuma pedig tényleg nem szab határt az ösztönből jövő táncmozgásnak, a trekkek szinte mindegyike olyan BPM-számokon mozog, amik a stúdióalbum belassulásait kompenzálják az elektromosabb hangzások ütemrendszerével. (Hering A.)
Helado Negro: Phasor
Roberto Carlos Lange, az ecuadori bevándorlóktól született floridai dalszerző-énekes-producer egyik projektje, a Helado Negro már másfél évtizede varázsolja el a meditatív zenéket kedvelő lelkeket. A projekt az ambientből, a dreampopból, a latin jazzből és az alkotó ecuadori gyökereiből egyaránt táplálkozik. Nyolcadik albuma, a – szokásaihoz hűen – kétnyelvű Phasor is tökéletes beindítása lehet a hétvégének, ha mondjuk a szombat reggeli kávédhoz benyomod. Persze, a finomságok miatt több szimpla háttérzenénél, nem véletlenül ünnepli már a megjelenése napján a lemezt a Pitchfork is a „Best New Music“ kitüntetéssel. Pure vibes only. (Maier P.)
aZorka: Játékmadár
Egy ízig-vérig 2024-be illő poplemezzel érkezett Lackfi Dorottya, azaz aZorka, akinek a Játékmadár az első albuma. A debütlemezen van poppunk-nosztalgia, stadionpop, hiphop-alap, és még ráfért egy kis liquid drum and bass is, hogy igazán trendkövető anyag legyen. A Játékmadár szövegvilága ugyanolyan színes a különböző hangulatok terén, mint amilyen színes zeneileg, – ahogy aZorka fogalmaz az Instagramon – az öngyógyítás szakaszain halad végig, annak minden derűjével és tépelődésével együtt. Aki kíváncsi, hogyan szólal meg mindez élőben, az február 24-én meghallgathatja a Gólyában. (Maier P.)
Számok
Kanye West, Ty Dolla $ign: Vultures (Havoc Version), Talking / Once Again
Ahogy az új zenéi megjelenéseikor lenni szokott, most is borzasztó nehéz lekövetni, hogy mi történik Kanye West körül. Ráadásul csomó releváns újság fel is adta, hogy megpróbálja lekövetni az eseményeket, különösen az utóbbi idők botrányai után, ami morálisan érthető, zenei szempontból érdekes kérdés. West már hónapok óta ígérgeti, hogy hamarosan megjelenik a Ty Dolla $ignnal közös, Vultures című kollablemeze, és legutolsó infóként azt kaptuk, hogy február 9-én, pénteken, tényleg megérkezik, de a cikk írásakor még nincs kint az album, pusztán két dal elérhető hivatalos csatornákon: a Bump J-vel, illetve Lil Durkkel együtt készített, címadó Vultures (különböző verziókban), illetve a Talking / Once Again, amelyen West kislánya, North is rappel. Ezek a tények, minden másról nehéz manapság nyilatkozni. (Maier P.)
Fiúk: Paralízis
„Paralízis című dalunk arról az alvás és ébrenlét közötti állapotról szól, ami teljesen az ágyhoz szíjazza az ember testét, miközben a lelke próbál segítségért kiáltani“ – fogalmaznak a Fiúk a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyagban legfrissebb megjelenésükről, amely egy baljós, punkos húzású, sötét zenével és kifejező szöveggel („Te meg alszol az ágyadon / Amíg Jézus táncol a keresztfán“) adja vissza az alvási bénulás élményét, amelyet a dalszöveg írója, Bíró Bence énekes is jól ismer. A dal a márciusban megjelenő Szobák felett című album előhírnöke, és Fekete Gyula rendezésében klip is készült hozzá. A videóban az alvásparalízistől szenvedő énekes körül a zenekar tagjai tűnnek fel olyan klasszikus horror-archetípusokban, mint az orvos, a bohóc vagy a pap. A Fiúk zenekar, amely a kezdeti szárnypróbálgatások után úgy néz ki, megtalálta saját hangzását, egyre nagyobb népszerűségnek örvend – ezt mutatja, hogy új lemezüket az Akvárium NagyHall termében mutatják majd be áprilisban. (Maier P.)
The 1975: Now Is The Hour
Még egyszer nem kell bemutatnunk a projektet, amelynek keretében megjelent a 1975 legújabb dala. Múlt héten is írtunk már a New Look című sorozatról, amihez Jack Antonoff producer kért fel zenészeket, hogy újragondoljanak néhány régebbi, ikonikus dalt. Mióta Antonoff zenekara, a Bleachers leszerződött a 1975 saját kiadójához, a rajongók már évek óta várják, hogy Matt Healyék és a producer újra közösen dolgozzanak, miután Antonoff segítette a brit zenekar ötödik, Being Funny In A Foreign Language című albumának létrejöttét. Antonoff felkérése tökéletes okot adott, hogy kiszakadjanak a már lassan egy éve tartó turnézásból, és egy új projekten dolgozzanak. Az eredmény egy akár előző albumaikra is illő, meditatív, zongora vezette, könnyű ballada, ami odarakható a zenekar olyan dalai mellé, mint a Be My Mistake vagy a Medicine. Az eredeti dalt Clement Scott, Dorothy Stewart és Maewa Kahihau írták, de először Bing Crosby feldolgozásában terjedt el, majd az év felétől szünetelő manchesteri banda tagjai élesztik fel – a jelenlegi állás szerint – egyik utolsó közös projektjükként. Ha egy kis melankóliára vágytok, mindenképp hallgassatok bele! (Golács N.)
