2022.12.2 14:15
Olvasási idő 1:09
Kovács M. Dávid

Krúbit, a Wellhello és Azahriah csapatát is díjazták a magyar popszakma éves dzsemboriján

ZENE

A noÁr Mozgalom, Sinco, Prieger Zsolt és a Magyar Zene Háza is a Music Hungary díjazottjai között van.

A tizedik Music Hungary Konferencia & Showcase zárónapján, a veszprémi Hangvillában adták át az első Music Hungary-díjakat. Az esemény házigazdái Csepelyi Adrienn és Hajós András voltak.

A Music Hungary Backstage-díját a háromfős Supermanagement kapta, akik olyan előadók teljeskörű management és kiadói feladatait látják el a magyar zenei piacon, mint a Wellhello, a Follow The Flow, a Cloud9+, valamint az elmúlt pár év két kiemelkedő sikertörténete, Azahriah és Dzsúdló.

A Showtime-díjat Krúbi Krúbileum produkciója kapta, amely a Parkban rendezett nagykoncert után „méltó összefoglalása Krúbi öt évnyi pályafutásának, nagy adag iróniával, társadalmi reflexiókkal, komplex dramaturgiával és magas színvonalú produkciós háttérmunkával“.

A Vizuál-díjat a Sinco néven alkotó Bátori ‘Jim’ Gábor fotós kapta, aki a hazai könnyűzenei élet legfoglalkoztatottabb fotósainak egyike, kevés zenészt találunk, akit ne örökített volna meg legalább egyszer.

A Music Hungary Innováció-díját a Magyar Zene HázaHangdimenziók című kiállítása és Hangdómja kapta. A zenei szakmáért legtöbbet tevő szakembereket elismerő Pro-díjat a francia származású, de két évtizede hazánkban élő Jehan Paumero vehette át, aki közép- és kelet-európai zeneipari tapasztalatai segítségével jelentős szerepet játszott, hogy itthon is elindulhasson a Believe.


A Média-díjat a nemrégiben elhunyt Lénárd Lászlónak ítélték posztumusz, aki a HammerWorld magazin társalapító-főszerkesztője, a hard rock és a metal egyik legnagyobb hazai szakértője volt.

Az Inspiráció-díjat a noÁr Mozgalomnak ítélték oda, az ő szervezőmunkájuknak köszönhetően számos zenekar közvetít a rajongói felé fontos társadalmi ügyeket. A határterületek metszéspontján alkotóknak alapított Crossover-díjat pedig Prieger Zsoltnak, az Anima Sound System alapítója kapta, aki az elmúlt években számos magyar irodalmi életműhöz nyúlt hozzá.

„Nem csak a díjazottak névsora, hanem elsősorban a beérkezett jelölések száma és a shortlistesek minősége mutatja, hogy mekkora lelki tartalékai vannak a magyar zeneiparnak. Hogy a nehézségek ellenére van mit és van is kedvünk ünnepelni“ – mondta a díjátadó után Weyer Balázs, a szövetség elnöke.