2023.12.8 11:01
Olvasási idő 1:08
Szöllősi Anna

„Szerencsés ember vagyok“ – Hírt adott magáról a balesetet szenvedett Szász Júlia

KULTÚRA BALESET INSTAGRAM SZÁSZ JÚLIA

A Nemzeti Színház előadása közben megsérült színésznő már jobban érzi magát, otthon lábadozik.

„Sokan kérdeztétek (tényleg): jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok“ – írta csütörtöki Instagram-posztjában Szász Júlia, a Nemzeti Színházban megsérült színészek egyike. A színésznő Horváth Lajos Ottóval több métert zuhant hátrafelé a Rómeó és Júlia egyik néhány héttel ezelőtti előadása közben a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről. 

Mint ismert, mindkét színészt azonnal kórházba kellett szállítani, ahonnan először Szász, majd Horváth is hazatérhetett lábadozni, a színésznő viszont a múlt héten ismét orvosi beavatkozásra szorult, és egy kisebb mellkasi sérülés miatt visszakerült a Semmelweis Egyetem klinikájára, ahonnan úgy tudni, azóta hazaengedték. Szász most az Instagramon köszönte meg a támogatást, és arról is megnyugtatott mindenkit, hogy a gyógyulás útjára lépett.

A Nemzeti Színházban történt balesetet követően Vidnyánszky Attila – aki 2017 óta vezette az intézményt – lemondott a teátrum vezetéséről, de ezt Csák János kulturális és innovációs miniszter egyelőre nem fogadta el. Közlése szerint a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig Vidnyánszky „maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait“.

„Drága Barátaim, Ismerőseim, Kedves Ismeretlenek! Egyszerre szeretném szívből megköszönni a születésnapi köszöntéseket, illetve a RENGETEG – de tényleg rengeteg – jókívánságot, rám gondolást, támogatást, amelyben az elmúlt hetekben részesültem. Nagyon megható volt ez a sok szeretet, amit kaptam és kapok, a legnehezebb időszakon is segített átlendíteni. Erőt és hitet adott, amikor gyengének és kétségbeesettnek éreztem magam. Szóval köszönöm!" – kezdte Szász. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

🌜 Júlia 🌛 (@dzzsulaja) által megosztott bejegyzés

A bejegyzést ezután így folytatja: „Természetesen végtelenül hálás vagyok a csodálatos családomnak és a szerelmemnek is, akik nélkül biztosan nem ment volna, és akiket mindennél jobban szeretek. Nem tudom, honnan jött az a kifogyhatatlan erő, amivel tartottatok végig és fogtátok a kezem. Szerencsés ember vagyok. Nem állt szándékomban, mégis elég szentimentálisra sikerült ez a poszt – látszik, hogy nincs benne rutinom –, de ezt fontosnak tartottam megosztani veletek.“