2023.11.20 14:52
Olvasási idő 1:04
Maier Péter

Shakira elkerülte a börtönt, megállapodott a spanyol adóhatósággal

ARCOK SHAKIRA

Az énekesnő alkut kötött a spanyol bírósággal: 7,3 millió eurós bírságot fizet és három év felfüggesztett börtönbüntetést kap.

Alkut kötött a bírósággal Shakira, így nem kell leülnie börtönbüntetését. Alig pár órája írtunk arról, hogy az énekesnő akár 8 év letöltendőt is kaphat adócsalási perében, és elutasította az adóhatóság által felajánlott alkut. Most viszont úgy tűnik, mégis sikerült egyezségre jutni. Ahogy a Guardian írja, Shakira elfogadta a vádakat, és a tartozásának felét, több mint 7,3 millió eurót (nagyjából 2,7 milliárd forintot) bírságként befizette. A BBC egy kicsivel magasabb, 7,5 millió eurós bírságról számolt be.

Shakira elhagyja a barcelónai bíróságot 2023. november 20-án Forrás Kike Rincon/Europa Press via Getty Images

Az énekesnő elfogadta a 438 ezer eurós további pénzbírságot is, aminek köszönhetően három éves börtönbüntetését felfüggesztve töltheti.

Ezt a döntést, hogy egyezséget kötünk, személyes és érzelmi szempontok, és nem valós jogi okok motiválták

– mondta Shakira a kommunikációs ügynöksége által kiadott nyilatkozatában, hozzátéve, kész volt megvédeni ártatlanságát, de úgy döntött, hogy a karrierjét és a gyermekeit helyezi előtérbe. „Arra a következtetésre jutottam, hogy a győzelem nem győzelem, ha az ára az, hogy ennyi évet elvesznek az életedből“ – mondta.

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Olivia Rodrigo, Shakira, Carson Coma és Galaxisok a hét megjelenései között Playback Péntek: Olivia Rodrigo, Shakira, Carson Coma és Galaxisok a hét megjelenései között 2024.3.22 18:32

A 46 éves nőt azzal vádolták meg, hogy 14,5 millió eurós, tehát nagyjából 5,5 milliárd forintnyi adókötelezettségnek nem tett eleget. A vád szerint jövedelmét adóparadicsomokban rejtegetve próbálta meg átvágni az adóhatóságot. Az ügyészség 117 tanút, köztük az énekesnő sofőrjét, illetve fodrászokat, technikusokat, tánctanárokat és kozmetikusokat is beidézett a tárgyalásra, amely azonban így elmarad.

Shakira szerint a spanyol adóhatóság példát akart statuálni rajta. Ez nem az első eset egyébként, hogy a hatóság híres emberek adócsalási ügyeit veszi terítékre. Az elmúlt évtizedek két legnagyobb focistája, Cristiano Ronaldo és Lionel Messi is fizetett már nekik hasonló bírságot. Ezzel szemben Xabi Alonso spanyol labdarúgólegenda (jelenleg a német Bayer Leverkusen edzője) nem állapodott meg velük, végül pedig megnyerte a pert az adóhivatal ellen.