2023.11.20 9:18
Olvasási idő 0:38
Maier Péter

Közel 15 millió eurós adócsalási ügye miatt akár nyolc év börtönt is kaphat Shakira

ARCOK GERARD PIQUÉ SHAKIRA

A vád szerint adóparadicsomokban rejtegette a pénzét, szerinte csak „csorgatja a nyálát“ az adóhatóság.

Miközben a Piquével való válási sagája elcsendesedni látszik, még mindig áll a bál Shakira adócsalási ügye körül, amely miatt a kolumbiai származású énekesnőnek a spanyol bíróság elé kell állnia. A Guardian szerint akár 8 év börtönbüntetésről és 24 millió eurós pénzbírságról is várhat rá, miután a popsztárt azzal vádolják, hogy 14,5 millió eurós, tehát nagyjából 5,5 milliárd forintnyi, adókötelezettségnek nem tett eleget. A vád szerint jövedelmét adóparadicsomokban rejtegetve próbálta meg átvágni az adóhatóságot.

Shakira 2022 decemberébe a gyermekek elhelyezését illető megállapodás ratifikálása után. Forrás Adria Puig/Anadolu Agency via Getty Images

Az ügyészség 117 tanút is beidézett a tárgyalásra, köztük az énekesnő sofőrjét, illetve fodrászokat, technikusokat, tánctanárokat és kozmetikusokat. Velük szeretnék bizonyítani, hogy Shakira életvitelszerűen Spanyolországban élt. A világsztár egyébként 2012 és 2014 között több mint hat hónapot töltött Spanyolországban, tehát felelősségre vonható az ügyben, viszont tagadja ezeket az állításokat. Szerinte kampányt indítottak ellene, és vele akar példát statuálni az adóhatóság. 

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: Olivia Rodrigo, Shakira, Carson Coma és Galaxisok a hét megjelenései között Playback Péntek: Olivia Rodrigo, Shakira, Carson Coma és Galaxisok a hét megjelenései között 2024.3.22 18:32

Hozzátette, a spanyol adóhatóságnak „csorog a nyála“, mert meglátta, hogy egy spanyol állampolgárral élt együtt. Tárgyalása várhatóan december 14-ig tart, az alkut, amely megóvná a börtöntől, elutasította.