Horrorsérülések borították a testét és fél szemére vak volt.
Eddigi tudomásunk szerint egy vényköteles gyógyszer okozta minden idők egyik legnagyobb popsztárjának, Michael Jacksonnak a halálát 2009-ben. A most előkerült boncolási jegyzőkönyv azonban újabb részletekre világít rá a tragédiával kapcsolatban, amelyeket az Express tárt fel.
Több komoly egészségügyi problémára is fény derült: a karjain feltehetően krónikus álmatlanság kezelésére való injekció nyomai látszódtak, a vállain, csípőjén, illetve a combjain pedig fájdalomcsillapítók szúrásait találták. A csuklóján és nyakán műtéti nyomokat, térdein és sípcsontjain pedig zúzódásokat figyeltek meg. A hátán lévő vágásokból arra lehet következtetni, hogy Jackson elesett röviddel a halála előtt.
![](https://storage.refresher.hu/article/12defa1a4afc00cdb062.jpg?is=1200x2000&s=68046fa7a30dded9251931c010526b40a09fc548aebebef755f11facdcfbfa54)
A jegyzőkönyvből az is kiderül, az énekes halála előtt a bal szemére megvakult, a haja szinte teljesen kihullott, prosztatamegnagyobbodása volt, illetve károsodott a gerince és az ujjai is.
Mindemellett biztossá vált az is, miért változott meg a bőrszíne: erről egy vitiligo nevű betegség tehet, amely során a bőr pigmenttermelő sejtjei valami miatt károsodnak, pontos kiváltó oka nem ismert, de gyakran genetikai adottságok állnak a hátterében.