Külföldi sikerei után Gauder Áron "Kojot négy lelke" című filmje valósággal tarolt a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. A díjazottak között van a "Műanyag égbolt" és Holi rövidfilmje, "A szív kertje" is.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nagydíját, közönségdíját, valamint a legjobb egészestés európai film díját is Gauder Áron Kojot négy lelke című alkotása nyerte, utóbbit megosztva kapta Nuno Beato Nagyapám démonjai című filmjével.
![](https://storage.refresher.hu/article/4aa6129a9e221d5484f3.jpg?is=1200x2000&s=e732cac6118d785c5ff2e3ebf14b3e7b2bb85d4458b1025a21bcd8c0bdf2aef6)
A zsűri indoklása szerint a Kojot négy lelke „Gauder Áron eddigi animációs alkotói és szellemi törekvéseinek összefoglalása, amely példaértékű csapatmunkában jött létre azért, hogy korunk létkérdéseit a széles közönség számára élvezhető és értelmezhető formában mutassa meg, a megoldás útját is sejtetve“.
Ahogy korábban a Refresher is beszámolt róla, a Kojot négy lelke egy héttel korábban a zsűri díját hozta el az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválról, és ugyanazon a napon az Arany Serleget is elnyerte a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon, illetve a Los Angeles-i New Media Filmfesztivál fődíját is elvitte.
![„Az indiánok látásmódja valódi alternatívát kínál nekünk” – Interjú Gauder Áronnal, a Nyócker és a Kojot négy lelke rendezőjével](https://storage.refresher.hu/article/-Az-indianok-latasmodja-valodi-alternativat-kinal-nekunk-Interju-Gauder-Aronnal-a-Nyocker-es-a-Kojot-negy-lelke-rendezojevel~85a8c3fe42bf0d6183c0.jpg?is=150x200c&ic=785x0x960x1280&s=5ec261135542a5d2bc69b79f7784e373f38d21ed0b1560b3ae9bca203b406574)
Gauder Áron korábban a Refreshernek adott interjújában is arról beszélt, hogy már gyerekkora óta inspirálja az indián kultúra, és Cseh Tamással való megismerkedése még közelebb vitte őt ehhez a világhoz. „A filmemben azt szerettem volna megmutatni, hogy láthatjuk másképp is a világot, az életünket“ – nyilatkozta nekünk az alkotó.
![](https://storage.refresher.hu/article/7380b2fb757e43f3c0b9.jpg?is=1200x2000&s=9d21269212d99e411ace0afb0ecfdb33142e9c73a20dd4fd25b6d87c7b9ddc85)
A legjobb magyar egész estés játékfilm díját Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című filmjének ítélte a zsűri. A legjobb európai tévésorozatnak Inés Bernard Espina, Mélody Boulissiere és Clémentine Campos Patouille és az ejtőernyős magok című akotása bizonyult. A legjobb rövidfilmnek járó díjat Hegyi Olivér (HOLI) A szív kertje című munkája kapta.
![A harcos környezetvédő történetétől kezdve a sokkoló katasztrófafilmig: 13+1 film a környezetvédelemről](https://storage.refresher.hu/article/A-harcos-kornyezetvedo-tortenetetol-kezdve-a-sokkolo-katasztrofafilmig-13-1-film-a-kornyezetvedelemrol~2b1f9570fb8ecc143b5b.jpg?is=150x200c&ic=94x0x360x481&s=ef2465d457665bb12f2a0816d543acb8d56efc1421b1077d3d07dfe4b046cc25)
A legjobb magyar televíziós sorozat Bálint Ágnes-díját Buzási-Gyopár Orsolya vihette haza a Szerintemezazegész: Szorít a ház című munkájáért. Glaser Kati Városi legendák: Zongorizmus című alkotása ebben a kategóriában különdíjban részesült.
A legjobb animációs munka díját Hárshegyi Vivien Felhők felett című filmjének ítélték oda. A legszínvonalasabb képi formanyelvért járó díjjal Fábián Nikolett Nyugvó köd című filmjét ismerték el. A legjobb forgatókönyv díját Alexander Gratzer vihette haza az In the Upper Roomért.
A legjobb diákfilm díját Palotás Adél Fények című alkotása kapta, Szucher Ágnes Szerelem a korona idején című filmjéért különdíjban részesült. A legjobb alkalmazott animáció díját Egely Kati kapta a Canticuénticos: Hogy tudd, szeretlek című munkájáért.
A filmfesztivál további díjazottjairól a KAFF oldalán olvashatsz.