2023.6.13 15:45
Olvasási idő 0:43
Masszi-Rigó Csilla

A mesterséges intelligencia miatt hamarosan "új" Beatles-dal jelenhet meg

TECH-TUDOMÁNY BEATLES PAUL MCCARTNEY

Paul McCartney szerint a régi-új dal még idén megjelenhet.

A Mesterséges Intelligencia által sikerült elkészíteni a Beatles utolsó dalát, ami még idén megjelenhet – erről mesélt Paul McCartney a BBC egyik rádióműsorában. 

A legendás együttes egykori tagja elmondta, a felvétel demóverziója még John Lennon által készült, a Paulnak címzett kazettát McCartney viszont csak 1994-ben kapta kézhez Lennon özvegyétől, Yoko Onótól. 

A Beatles még 1966 környékén. Forrás Roger Viollet Collection/Getty Images

Bár a zenész nem árulta el, melyik dalról van szó, többek szerint az 1978-ban komponált Now and Then című szám jelenhet meg hamarosan új hangzással. McCartney elmondása szerint a mesterséges intelligencia által sikerült a kazetta hanganyagából kinyerni az együttes minden tagjának tiszta, zajoktól mentes hangját, a technológia által kerülhetett sor arra is, hogy legutóbbi turnéján McCartney Lennonnal tudott duettezni.

Ugyanerről a kazettáról Leff Lynne zenei producer által már kiadtak 1995-ben és '96-ban két dalt, és bár a Now and Then felvételén is dolgozott ekkoriban az együttes, az végül nem készülhetett el, McCartney szerint George Harrison nem ment bele a Now and then "új" kiadásába. A teljes demokazetta végül 2009-ben jelent meg háttérzajoktól részben megtisztítva. Bár McCartney nagyon lelkes az új megjelenés miatt, a mesterséges intelligencia képességeit egyszerre találja izgalmasnak és ijesztőnek.