2023.5.17 13:37
Olvasási idő 0:52
Szécsi Krisztián

Magyarországról startol a 2023-as ORLEN Nations Grand Prix nemzetközi kerékpárverseny – Akár te is jelentkezhetsz

SPORT BICIKLI KERÉKPÁR SPORT

2023-ban az ORLEN Nations Grand Prix versennyel kezdődik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) három sorozatból álló, U23-as Nemzetek Kupája elnevezésű rangadója. Az összesen 5 szakaszból álló kerékpárverseny idén három országba látogat el.

 Az ORLEN Nations Grand Prix többnapos kerékpárverseny első két szakaszát Magyarországon rendezik meg: a versenyzők Kaposváron rajtolnak el, a második napi futam pedig Bükkszentkereszten ér véget. A szlovákiai Levoča és Štrbské Pleso között húzódó szakaszt követően az esemény lengyelországi távokkal zárul. Magyarország és Szlovákia első alkalommal szerepel a verseny helyszínei között. Ez azzal függ össze, hogy az Európa hat államában összesen 3000 töltőállomást üzemeltető ORLEN-csoport az elmúlt időszakban nyitotta meg helyi kúthálózatait a magyarországi és a szlovákiai vásárlók előtt.

Forrás ORLEN Nations Grand Prix

A 23 országából érkező 23 év alatti nemzeti válogatott kerékpárosok mellett a szervezők várják a fiatal és elhivatott amatőr kerékpárosokat is a május 24. és 28. között megrendezésre kerülő versenyre, amelyen magyar színekben a nemzeti U23-as válogatott vesz részt.

A tervek szerint jövőre az ORLEN Nations Grand Prix egyik szakaszát Csehországban rendezik meg. Az idei szezonban a szervezők a félprofi és amatőr versenyzőkre is gondoltak, akik május 21-én, az ORLEN Nations Grand Prix Challenge-en hegyi egyéni időfutam formájában mérhetik össze teljesítményüket a profi kerékpárosokéval Csehország egyik legnehezebb emelkedőjén, a Loučná nad Desnou és Dlouhé Stráně közötti útszakaszon. 

A verseny útvonala:

1. szakasz - május 24., szerda: Kaposvár – Balatonföldvár | Magyarország
2. szakasz - május 25., csütörtök: Hatvan – Bükkszentkereszt | Magyarország
3. szakasz - május 26., péntek: Lőcse - Csorbató | Szlovákia
4. szakasz - május 27., szombat: Bukovina Resort – Nowy Sącz | Lengyelország
5. szakasz - május 28., vasárnap: Sanok – Hotel Arłamów | Lengyelország