2023.5.16 14:08
Olvasási idő 0:42
Maier Péter

The Weeknd full komolyan gondolhatja ezt a névváltoztatás dolgot – már a közösségi médiában is lecserélte

ZENE THE WEEKND

Pár hete már utalt rá, hogy vége a Weeknd-érának.

Abel Tesfaye-re, azaz polgári nevére írta át magát a közösségi médiában a kanadai popsztár, akit The Weekndként ismerünk. (A felhasználóneve azért @theweeknd maradt.) Mindez azért érdekes, mert pár hete Tesfaye a W Magazine-nak azt mondta, jó eséllyel a következő lesz az utolsó albuma, amit The Weeknd néven jelentet meg. „Meg akarom ölni Weekndet“ – fogalmazott.

Korunk egyik legnépszerűbb R'n'B-énekese most a közösségi médiában is átírta a nevét (nem a felhasználónevét) Abel Tesfayéra, bár ebben az is közrejátszhat, hogy nagyban zajlik az ő főszereplésével készült HBO Max-sorozat, az Idol kampánya, amit a napokban mutatnak be Cannes-ban, és június 5-én debütál majd a streamingplatformon. A szériában feltehetőleg Abel Tesfaye néven tüntetik majd fel a színészi babérokra törő énekest, így talán ezzel is összefüggésben állhat az online névváltoztatás.

Abel Tesfaye, avagy The Weeknd Forrás Abel Tesfaye IG

És hogy honnan jön a Weeknd név? Ahogy a Telex írja, az etióp származású kanadai énekes azután választotta ezt a művésznevet, hogy otthagyta a sulit, egy matraccal elment hétvégére, aztán pedig sose ment haza. Úgy tűnik, eljött az idő, hogy lezárja ezt a korszakot, de azért még várjuk ki a (hét) végét.