2023.4.5 16:20
Olvasási idő 0:47
Szécsi Krisztián

Valaki visszatérhet a vásznakra: zöld, zsíros a füle és szereti a hagymát

FILMEK ÉS SOROZATOK ANIMÁCIÓS FILM DREAMWORKS FILMEK SHREK

13 évnyi hosszú orgétlan várakozás látszik véget érni.

Ami eddig csak sejtelmes sustorgás volt, most úgy tűnik, hogy valósággá válik, hiszen visszatérhet ötödszörre is a vásznakra a DreamWorks ikonikus ogréja, Shrek. 

A rajongók s velük együtt a produkcióban résztvevő színészek is közel 13 éve türelmetlenül várják a popkultikus franchise folytatását. Az ogre eredeti szinkronhangjáért felelős Mike Myers mellett a Fionát játszó Cameron Diaz és a rohadt idegesítő Szamárt megtestesítő Eddie Murphy is tűkön ülve várják a stúdió részéről a felkérést, sőt, Murphy maga már azt is nyilatkozta, hogy véleménye szerint Csizmás kandúr után Szamár is megérdemelne egy önálló spinoffot.

Bár még a projekt nem kapott zöld lámpát, Chris Meledandri, az Illumination stúdió alapítója a Varietymagazinnak mégis azt pedzegette, hogy a várakozás a vége felé közeledik. A Shrek mindenidők egyik legsikeresebb animációs filmje lett, s az első részen túl a sorozat maradék három része, plusz a spinoffok is remek kritikákat kaptak, így minden indokolttá teszi a folytatást. A hivatalos bejelentésig azonban be kell érnünk a közel jövőben érkező filmekkel. Jön az A kis kedvencek titkos élete legújabb része és az Énekelj! is kap egy harmadik részt. Mellettük pedig jön egy kacsacsaládról szóló alkotás, melynek címe Migration, plusz a Gruból ismerős minyonok kapnak egy TikTok-sorozatot... jelentsen ez akármit is.