ma 2026.10.13 11:29
Olvasási idő 0:35
Tóth Csilla

Felfüggesztették Kaprinyák Tibor képviselőt, aki luxusvadászatokon pózolt halott oroszlánokkal

KÖZÉLET ÁLLATVÉDELEM GAJDOS LÁSZLÓ MAGYAR KORMÁNY TISZA PÁRT VADÁSZAT

A Tisza-frakció etikai bizottsága vizsgálja Kaprinyák Tibor ügyét, miután kiderült, hogy a képviselő afrikai luxusvadászatokon vett részt. A vizsgálat lezárultáig nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.

A Tisza-frakció meghallgatta Kaprinyák Tibor országgyűlési képviselőt, majd elfogadta az elnökség javaslatát, miszerint a frakció etikai bizottsága vizsgálja ki az ügyét. A vizsgálat lezárultáig Kaprinyák nem vesz részt az Országgyűlés munkájában – közölte Bujdosó Andrea, a kormánypárt frakcióvezetője.

Kaprinyák Tibor azért került bírálatok kereszttüzébe, mert úgy került az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöki pozíciójába, hogy közben afrikai luxusvadászatokon elejtett állatok (oroszlánok, bivalyok) teteme mellett pózolt puskával. 

Gajdos László élő környezetért felelős miniszter korábban az ügyben azt nyilatkozta, nem volt ráhatása arra, kit szavaz be a kormánypárt a bizottságba, Kaprinyák pedig semmilyen pozíciót nem tölt be a minisztériumban.

Az etikai vizsgálat lezárásáig Kaprinyák Tibor nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.

felfüggesztették Kaprinyák Tibort
Kaprinyák Tibor. Forrás Facebook

Magyar Péter kezdeményezte a vizsgálatot

A képviselő ügyében kialakult felháborodás miatt Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezte, hogy a frakció és az elnökség tárgyalja meg Kaprinyák ügyét, hozzátéve:

„Tegyük egyértelművé, hogy mi az ami elfogadható a közösségünkben és mi az, ami nem.“