A sorozat ötletgazdája, Ryan Murphy már legalább 10 színésszel beszélt, akik az eredeti Gleeből visszatérnének a rebootba.
Ryan Murphy hamarosan újra kinyithatja a McKinley High középiskola kapuit. A People magazin szerint a hatvanéves író, rendező és producer már megírta a Glee folytatásának forgatókönyvét, ráadásul több régi szereplő is nyitott lenne a sorozat folytatására.
„Már van egy foratókönyvünk, amit Braddel (Falchuk) és Iannal (Brennan), akik az első két évadot csinálták, együtt írtunk“ – nyilatkozta Murphy, aki már elmondása szerint tíz színésszel is beszélt a visszatérésről, állítása szerint pedig bár a forgatókönyvet még egyikük sem olvasta, nagyon izgatottak voltak.
Murphy már korábbi innterjúban is beszélt arról, hogy szeretné újraindítani a sorozatot, ugyanis látta, a fiatalabb közönség is rákapott az elmúlt években. „Azért érdekes ez a sorozat, mert újra és újra visszatér. Nagyon sok fiatal most látja, ezért is gondoltam arra, hogy talán újra kéne kezdeni.“
Lizzie Borden fejszével követett el kettős gyilkosságot, mégsem kapott büntetést – A Netflix új szörnyetegének története
2026.9.16 9:16
A Glee 2009 és 2015 között futott, itthon az RTL közvetítette, jelenleg a Disney+-on streamelhető. Hat évadot élt meg, ezalatt hat Emmy-díjat és összesen negyven jelölést kapott.