A Hunyadi színésze és a maszkos énekes-rapper Dobó Kata új filmje miatt álltak össze egy közös számra.
Közös dallal promózza a Még egy kívánság című filmet Kádár L. Gellért, a Hunyadi című sorozat főszereplője és T. Danny, aki szintén Dobó Kata októberben érkező filmjének egyik kiemelt szereplője lesz.
A mozihoz készült dal a Tegyél csodát! - címet kapta, ráadásul videoklip is készült hozzá.
A Még egy kívánság Juli (Hermányi Mariann) történetét mutatja be, aki a munkájában és magánéletében is elkényelmesedett zenei menedzser. Megszokott élete óriási fordulatot vesz, amikor kezébe kerül egy kívánságfüzet, amivel bármit eltüntethet a világból. Egy szakmai baklövés miatt kelepcébe kerül, és az egyedüli kiút számára az, ha felfuttat egy ismeretlen zenekart. Ehhez használni kezd egy utcán talált kívánságfüzetet, ami egy idő után egyre extrémebb kívánságokkal lesz tele.
A filmben T. Danny alakítja Milánt, a népszerű zenészt, így az énekes igen testhezálló szerepet kapott élete első színészi munkájában.
„Már nagyon vártam, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor kipróbálhatom magam a színészetben is. Ez megvalósult, és bízom benne, nem ez lesz az utolsó alkalom, amikor a moziközönség találkozhat velem. Nagyon megtetszett a filmes világ, nagyon szeretek a filmszakma közelében lenni. Ugyan a mozipremierre még várni kell, de addig is elkészült a Még egy kívánság hivatalos dalának klipje, amivel mindenki ráhangolódhat a történetre még az októberi premier előtt“ – idézi T. Dannyt a Blikk.
A film október 15-én kerül a mozikba.