A Sebő Együttes tagja, Sebő Ferenc népzenekutató 79 éves volt.
Hétfőn, 79 éves korában meghalt Sebő Ferenc népzenekutató, előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója – erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja.
A Sebő-együttes Facebook-oldalán egy József Attila-idézettel búcsúznak tőle:
„Hát dolgoztam hiven, zümmögve, mint a rét. Milyen könnyű a menny! A műhely már sötét."
Az MTI nekrológjában emlékeztet, Sebő Ferenc 1970-ben szerzett építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, de már egyetemistaként a népzene felé fordult, és Halmos Bélával megalapította a későbbi Sebő-együttest, majd a Bartók Táncegyüttes zenei vezetője lett. A hetvenes években kulcsszerepet játszott a táncházmozgalom elindításában, amely később országos jelenséggé vált, a táncházmódszer 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára is felkerült.
Sebő Ferenc népzenekutatóként, zeneszerzőként és előadóként is meghatározó alakja lett a magyar népzenei életnek. Tanított a Zeneakadémián, kutatóként dolgozott az MTA Zenetudományi Intézetében, valamint televíziós és rádiós műsorok szerkesztőjeként is tevékenykedett. Több mint harminc lemezt adott ki, számos költő – többek között József Attila és Weöres Sándor – verseit zenésítette meg, és filmzenéket is komponált.
Sebő Ferencet a magyar népzenei és néptáncos hagyományok megőrzésének egyik legfontosabb alakjaként tartják számon és számos rangos díjjal ismerték el, köztük Kossuth-díjjal.