ma 2026.3.18 11:06
Olvasási idő 1:36
Szécsi Krisztián

Szociológusok szerint háromszor annyian hallgatták Magyar Pétert március 15-én, mint Orbán Viktort

ENTR FIDESZ MAGYAR PÉTER MAGYARORSZÁG ORBÁN VIKTOR TISZA PÁRT VÁLASZTÁSOK

Az adatok jelentősen eltérnek a hivatalos számoktól, amiket Fidesz-közeli intézmények adtak közzé.

Szabó Andrea szociológus és kutatócsoportja szerint a március 15-i vonulásokon elhangzott főbeszédek, vagyis Orbán Viktor és Magyar Péter felszólalásának tizedik percében mintegy 58 ezren voltak jelen a Békemeneten, míg a Nemzeti Meneten körülbelül 162 ezren – írja a Telex.

A Tömegbecslő Kutatás 2026 projektben egy 56 fős, hallgatókból és különböző szakterületek képviselőiből álló csapat dolgozott, akik célja az volt, hogy a korábbiaknál pontosabb és objektívebb adatokat adjanak a nyilvánosságnak. A kutatók hangsúlyozták, hogy nem a rendezvények politikai értékelése volt a feladatuk, hanem a résztvevők számának szakszerű becslése.

magyar peter orban viktor fidesz tisza part
Magyar Péter március 15-én a Nemzeti Meneten. Forrás MTI Fotószerkesztőség
A számítások úgy készültek, hogy a helyszíneket több megfigyelési zónára bontották, majd ezekben különböző pontokon, előre meghatározott időpillanatokban – kiemelten a beszédek 10. percében – fényképeket készítettek és helyszíni megfigyelési jegyzeteket rögzítettek. A kutatók ezután meghatározták az egyes zónák tömegsűrűségét, amelyet felszoroztak a terület nettó méretével, így kapták meg az adott zóna létszámát, majd ezeket összeadva állt elő a végső becslés. Az eredményeket egymástól független szakemberek is ellenőrizték, és szükség esetén légi felvételekkel pontosították.

A becslések jelentősen eltérnek más, például mobiltelefonos adatokon alapuló számításoktól, amelyek jóval magasabb részvételt mutattak ki. Például a Fideszhez közeli Magyar Turisztikai Ügynökségnek cellainformációkra hivatkozva az jött ki, hogy a Békemeneten 180 ezer mobiltelefon jelenléte volt detektálható, ezzel szemben a Hősök terén és az Andrássy úton pedig körülbelül 150 ezer. A kutatócsoport ugyanakkor kiemelte, hogy az általuk közölt adatok nem a teljes napi látogatottságot jelentik, hanem egy adott időpontban jelen lévő tömeget.

orban viktor magyar peter fidesz tisza part magyarorszag politika valasztasok
Orbán Viktor a március 15-i Békemeneten. Forrás MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Hozzátették azt is, hogy a tömegbecslés minden esetben bizonytalansággal jár, különösen nagy politikai rendezvényeknél, ezért az általuk alkalmazott módszer hibahatára a megszokottnál magasabb, 10–15 százalék körüli.

Kiemelt tartalom
Bal és jobb: mit jelentenek a politikai oldalak, és ki kicsoda Magyarországon? Bal és jobb: mit jelentenek a politikai oldalak, és ki kicsoda Magyarországon? 3 nappal ezelőtt

A Békemenet és a Nemzeti Menet statisztikái azután jöttek ki, hogy Magyar Péter bejelentette, az RTL Klub miniszterelnök-jelölti vitára hívta őt és Orbán Viktort, amelyet ő elfogadott, és nyilvánosan felszólította a kormányfőt is a részvételre.

A Telex cikke alapján a Tisza Párt elnöke országjárásának nagykőrösi állomásán beszélt arról, hogy készen áll a televíziós vitára, és várja Orbán válaszát. A miniszterelnök korábban következetesen elutasította az ilyen jellegű vitákat, arra hivatkozva, hogy politikai ellenfelének nem Magyar Pétert tartja, hanem az európai uniós vezetőket, köztük Ursula von der Leyent és Manfred Webert.

gyurcsany ferenc orban viktor magyar peter fidesz tisza part valasztasok rtl miniszterelnok vita
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölti vitája 2006-ban. Forrás RTL

Bár Orbán álláspontja eddig egyértelmű volt, az utóbbi időszak politikai mozgásai, köztük saját országjárásának bejelentése után simán lehet, hogy akár mégis sor kerülhet valamilyen formájú összecsapásra. Magyarországon egyébként 2006-ban került sor eddig utoljára miniszterelnök-jelölti vitára, és az is Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között jött létre. 

Ez a tartalom az ENTR európai tartalomgyártói hálózat része. #entr_hu