- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
A héten elkezdődött a norvég koronaherceg mostohafia, Marius Borg Høiby tárgyalása. A 29 éves férfi akár 10 év börtönt is kaphat szexuális bűncselekményekért.
Norvégia koronahercegnőjének szexuális bűncselekményekkel megvádolt fia a szerdán tagadta, hogy a telefonján található videók nemi erőszakot ábrázolnak, számolt be a CNN. Marius Borg Høiby ellen még tavaly emeltek vádat nemi és családon belüli erőszak miatti, a tárgyalás azonban csak ezen a héten vette kezdetét.
Az előzmények
Mette-Marit Tjessem Høiby 2001. augusztus 25-én ment feleségül a trónörökös Haakon norvég királyi herceghez. Fia előző párkapcsolatából, 1997-ben született, így sem királyi címmel, sem hivatalos kötelezettséggel nem rendelkezik.
A koronaherceg mostohafiát 32 bűncselekménnyel, köztük négy rendbeli nemi erőszakkal vádolják, és korábbi párja is vádat emelt ellene, amiért a férfi bántalmazta őt, és a távoltartási végzést sem tartotta be. A férfit 2024-ben már háromszor, augusztusban, szeptemberben és novemberben is letartóztatták.
Több éves börtönbüntetést kaphat
A 29 éves Høiby a tárgyalás első napján, kedden tagadta bűnösségét a legsúlyosabb vádpontokban: a nemi erőszakban és a családon belüli erőszakban. Ugyanakkor elismerte részleges bűnösségét a súlyos testi sértés és gondatlan magatartás vádakban.
A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer egy új podcast által próbálja tisztára mosni a hírnevét
2024.11.18 17:18
Høiby a szerdai tárgyaláson könnyekben tört ki, mert szerinte nehéz tanúskodnia a riporterekkel teli tárgyalóteremben. Önmaga védelmében elmondta, hogy a nyilvánosság előtt töltött gyerekkora miatt fordult az alkohol, a drogok és a szex felé. „Hároméves korom óta figyel a sajtó. Azóta zaklatnak” – mondta, hozzátéve, hogy „erősen gyógyszeres kezelést” kapott.
„Anyuci fiaként ismernek” – mondta Høiby utalva befolyásos anyjára. „Ez azt jelenti, hogy rendkívül nagy szükségem van a megerősítésre. Sok szexre, sok alkoholra” – érvelt a férfi, hozzátéve, hogy „kevesen tudnak azonosulni az életével“.
A vád szerint a férfi több nő nemi szervéről is beleegyezés nélkül felvételeket készített. A norvég NRK szerint 2018 és 2024 között állítólag négy nőt megerőszakolt, egyiküket az egyik letartóztatását követően. Ezekkel a vádakkal kapcsolatban Høiby azt mondta, hogy „a bármilyen bántalmazásra utaló anyagot készített volna, azt nem tartotta volna meg“. Emellett kijelentette, hogy nem szokott öntudatlan emberekkel szexelni, és az érintett nőkkel is csak normális aktust folytatott.
A norvégok ötöde csinálja, szinte kultusszá nőtt a 'friluftsliv', ami minden városi ember életét megváltoztathatja
2023.10.24 15:19
Szerdán az egyik áldozat is megjelent a bróságon, akinek személyazonosságát magánéletének védelme érdekében nem hozták nyilvánosságra. A nő azt vallotta, hogy csak akkor tudta meg, hogy megerőszakolták, amikor a rendőrség megmutatta neki a felvételt. A nő tagadta, hogy a videó közös beleegyezéssel készült.
A tárgyalás jelenleg is folyamatban van, és várhatóan március 19-én ér véget. Ha elítélik, akár 10 év börtönt is kaphat.
A királyi család is szerepel az Epstein-aktákban
Múlt pénteken tovább bővült a nyilvánosságra hozott Epstein-akták száma, ezekben a dokumentumokban pedig már hercegné neve is feltűnik, ráadásul több mint ezer alkalommal. Az iratokból kiderült, hogy Mette-Marit Tjessem Høiby még azután is emailezett Epsteinnel, hogy a milliárdost 2008-ban Floridában elítélték szexuális bűncselekményekért, emiatt pedig bekerült a szexuális bűnözők nyilvántartásába.
A királyi család képviselői a Reutersnek azt nyilatkozták, hogy Mette-Marit bizonytalan időre elhalasztotta külföldi vakációját, további részletet nem árultak el.