Szerencsére a kisfiút hamar észrevette egy arra járó sofőr, így nem lett semmi baja.
Két tizenhatéves fiú lopott egy el Audit Szombathelyen, aminek hátsó ülésén egy ötéves kisfiú ült. Amikor a gyereket észrevették a hátsó ülésen, megálltak, kitették őt a járdára, és nagy sebességgel elhajtottak. Szerencsére egy arra járó sofőr azonnal észrevette a magára hagyott kisfiút, és azonnal a segítségére sietett és tárcsázta a segélyhívót, így a kisfiú sértetlenül került vissza a szüleihez – derül ki a rendőrség közleményéből.
A rendőrség szerint az egyik, körözés alatt álló elkövetőt még szombaton elkapták igazoltatás közben. A fiatal ruházatának átvizsgálásakor egy autókulcsot találtak az egyik nadrágzsebben, mint kiderült azonban, a kulcs nem a fiúhoz vagy rokonához tartozott. A fiatal bevallotta a rendőröknek, hogy egy alkalmi barátjával, hirtelen ötlettől vezérelve ültek be a járó motorral parkoló autóba, csak kocsikázni akartak, mivel azonban a benzin nem volt elég, tankoltak, és Kőszeg irányába hajtottak tovább.
REFRESHER-KVÍZ: Mennyire ismered a KRESZ szabályait és a közlekedési táblákat?
2024.9.21 9:01
A nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították az autó útját, a kocsit végül megrongált állapotban találták meg egy parkolóban. A Sárváron elkapott fiút gyanúsítottként hallgatták ki, társának elszámoltatása folyamatban van. két 16 éves elkövető ellen büntetőeljárás indult.