2023.2.17 15:56
Olvasási idő 3:08
Kovács M. Dávid

Playback Péntek: P!nk, Skrillex, Lana Del Rey és Szlimmy a heti megjelenések között

Playback Péntek: P!nk, Skrillex, Lana Del Rey és Szlimmy a heti megjelenések között
Forrás P!nk / Facebook
ZENE PLAYBACK PÉNTEK

New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze. Ezen a héten Kovács M. Dávid szemlézte a hét legjobban várt albumait, és válogatott néhány friss dalt.

Albumok

P!nk: TRUSTFALL

Pink a saját bevallása sosem lesz TikTok-sztár, inkább az Atari-korszakot sírja vissza, de hogy mennyire nem megy el mellette a világ, azt jól jelzi, hogy pénteken kihozta a kilencedik, végtelenül őszintének szánt nagylemezét. A Trustfall című anyag csaknem négy évvel a 2019-es Hurts 2B Human után érkezik, méghozzá olyan közreműködőkkel, mint a Szigetet is megjárt The Lumineers, a First Aid Kit nevű svéd lányduó vagy Chris Stapleton, aki korábban Adele, Kelly Clarkson, Taylor Swift, Sheryl Crow és Ed Sheeran munkásságába is besegített már.

Skrillex: Quest For Fire

Kilenc évvel azután, hogy a Skrillex név alatt zenélő Sonny Moore kihozta a 2014-es, Recess című bemutatkozó szólólemezét, pénteken befutott a Quest For Fire című folytatás, ami valósággal hemzseg a közreműködőktől, többek között olyan neveket tud felmutatni, mint Missy Elliott, Mr. Oizo, Four Tet, Aluna, Eli Keszler és a Noisia. Skrillex  egyébként a hét elején egy Don’t Get Too Close című, Bibi Bourellyvel közös dalt is kihozott, amelyben nyolc év után először hallhatjuk énekelni.

 

GranCanada: Szemben a Nap

Egy fiatal felnőtt önreflexióin visz keresztül a GranCanada második nagylemeze, amely Szemben a Nap címmel jelent meg pénteken. „A legfontosabb dolog az, hogy Zsó (Varga Zsófi – énekesnő) ezen az albumon már egyedül van front pozícióban és teljes egészében az övé az album, az ő gondolatait halljuk“ – mondta az alternatív R&B zenéjéről ismert zenekar a nyolcszámos albumról a Lángolón, ahol az anyag premierjét tartották.

Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs Pigs: Land of Sleeper

Egy évvel azután, hogy a newcastle-i Pigs 7x kihozta a 2017-es, Feed the Rats debütálását, a zenekart a Guardian beválogatta a negyven legígéretesebb fiatal előadó közé, majd még ugyanebben az évben befutott a King of Cowards című folytatás, amiről a kritikusok is baromi lelkesen nyilatkoztak. A brit stoner metál zenekar közben egy ingyenes bulin a magyar közönségnek is megmutatta magát, most pedig – a 2020-as Viscerals után – Land of Sleeper cím alatt hozta ki a negyedik, ezúttal is nagyon vaskos albumát.

Unholy Sativa: Vulkán

„Rejtjelek, suttogások, tekintetek jelzik: itt valami szentségtelenség történt, talán isten kiütötte magát, amint megtudta, hogy az angyalok szabadidőben furulyáznak. (...) A Vulkán utat tört, ne tüdőzd le“ – harangozta be Vulkán című albumát a budapesti Unholy Sativa. A kilencszámos anyag ráadásul egy új klippel együtt érkezett, ami a csütörtökön megjelent lemezen is hallható, Bestiális című számhoz forgott. „A videoklip forgatása során egy hatalmas cigaretta sem sérült meg.“

Számok

 

Lana Del Rey: A&W

Lana Del Rey a hét elején egy hétperces számmal készítette elő a terepet a hamarosan megjelenő, kilencedik nagylemezének, ami Did You Know That There's a Tunnel Under Ocean Blvd címmel érkezik majd március 24-én. Noha a dal címe (A&W) az azonos nevű amerikai rootbeer-márkára utal, az énekesnő dalában az "American Whore" rövidítéseként szolgál. És még egy fun fact a végére: Lana Del Rey az Interview magazinban Billie Eilish-sel beszélgetve azt is elárulta, hogy az albumnak eredetileg egy ennél is hosszabb címet szánt, amit kicsit félve ugyan, de idemásolok: Did You Know That There’s a Tunnel Under Ocean Blvd Pearl Watch Me on Ring a Bell Psycho Lifeguard.

Bully feat. Soccer Mommy: Lose You

„Amikor a Lose You megszületett, az volt az első alkalom, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy inkább valaki másnak kellene énekelnie“ – mondta a Bully név alatt zenélő Alicia Bognanno, aki végül a Soccer Mommyként ismert Sophie Allisonnal hozta ki az említett számot. „Imádom Sophie hangját, és mindig is csodáltam, amit csinál, így nem kellett sokat töprengenem a döntésen.“

Szlimmy feat. Loki: Drága

„A Drága két, számomra nagyon fontos témát bont ki: a függőséget és az álmatlanságot. Mindkettő szerves része az életemnek“ – mondta új daláról a Szlimmy néven zenélő Pusztai Balázs a Recordernek. Az Égjárókból és a Grosskidzből is ismerős előadó tavaly szerepelt Hundred Sins Opera című nagylemezén (Keddi est), valamint Kristoaf Műhely című anyagán (Sebesíts), Lil Frakk Frakkeinsteinjén pedig 6363-mal mellett hallhattuk (Téboly). A Dűnék című első albumát Lokival rakta össze, akivel ezt a számot is jegyzi.

 

capsule boy: FUNERAL CIRCULAR

Czakó-Kuraly Sebestyént elsősorban a Platon Karataev tagjaként ismerhetjük, viszont szólóban is aktív, Cz.K. Sebő név alatt több folkos anyaga is megjelent, egy ideje azonban – főleg Nicolas Jaar és Flavien Berger hatására – rácsúszott az elektronikus zenére, ezért Capsule Boy néven új projektet indított, amely most egy spanyol nyelvű dallal harangozza be a tavasszal érkező nagylemezt.

Waydown: Needle in the Eye

„Amikor megírtam ezt a szöveget, egy buszon utaztam. A köhögő emberek, részeg utasok és a szürke, koszos környezet adta az ihletet. A szagok, a fények, az emberek, a züllöttség, a nyomor“ – mondta a Needle in the Eye című számról a Waydown énekese, Viczena József. A budapesti grunge-metál zenekar 2021-ben alakult – a dobok mögött Müller Mátéval, Müller Péter Sziámi fiával –, az első nagylemezük Tracks End Here címmel érkezik majd hamarosan, a debütáló koncert pedig májusban lesz majd a Robotban.