Az egyetem oktatói még a nyár elején álltak ki amellett, hogy egy gyereknek sokkal fontosabb a szeretetteljes család, mint az, milyen nemű a szülő. Fegyelmi eljárás indult ellenük, azonban végül ők maguk mondtak fel az egyetemen.
„Mind a három melegek mellett kiálló pszichológus felmondott a Pázmányon” – erősítette meg a Telexnek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikációs osztálya a hírt. Ahogy arról korábban írtunk, az egyetem három pszichológus oktatója ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert a 2025-ös Pride előtt Egy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusként valljuk: minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű címmel publikáltak írást a HVG oldalán. Ebben a bölcsésztudományi kar három oktatója, Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes egyaránt amellett álltak ki, hogy keresztény szellemiségű egyetem oktatóiként és pszichológusaiként is azt vallják, hogy egy gyereknek sokkal fontosabb az, hogy szeretetteljes családban nőjön fel, mint az, hogy mi a szülők neme.
Akkor a három oktató ellen etikai és fegyelmi eljárás indult, ugyanakkor hivatalosan nem világnézeti kérdések miatt, hanem azért, mert az egyetem munkavállalói csak engedéllyel adhatnak interjút a világi sajtónak. Ez az álláspont azonban azért sem állta meg a helyét az intézmény részéről, mert egyfelől a publikáció műfaját tekintve nem interjú vagy nyilatkozat, másfelől pedig mert a szerzők kértek és kaptak is előzetes engedélyt az egyetemi vezetéstől.

A 444.hu pénteken még arról írt, hogy az új egyetemi félévet a három oktató közül már csak egy kezdi meg, ketten ugyanis még augusztusban beadták felmondásukat, a hét elejére azonban a harmadik oktató is úgy döntött, távozik az egyetemről. A harmadik oktatónak pedig kiszabták, hogy egy katolikus tanításról szóló továbbképzésen kellett kötelezően részt vennie.

„Egyikük munkavállalói felmondással szüntette meg a jogviszonyát, míg a másik kollégával közös megegyezésben rendeztük a munkaviszony megszűnésének részleteit. Időközben, a mai nap folyamán, a harmadik érintett oktató is benyújtotta azonnali hatályú felmondását” – derült ki az egyetem hétfői, Telexnek adott válaszából.
Az egyetem szerint nem okozott fennakadást a képzés megfelelő biztosításában a távozó oktatók hiánya, az intézet oktatói pedig a jövő héttől kezdve pótolják a harmadik oktató óráit is.
Az egyetem álláspontja szerint határozottan elítélik a gyűlöletkeltés és a kirekesztés minden formáját, és világnézettől függetlenül várnak mindenkit, aki az alapvető katolikus szellemiséget tiszteletben tartja. Hozzátették, hogy oktatóiktól elvárják, hogy elfogadják a katolikus értékrendet, és annak a szellemiségében végezzék munkájukat.
Mindeközben az elmúlt időszakban már több száz pszichológus és társadalomtudós is aláírta azt a petíciót, amiben kiállnak a Pázmány fegyelmi alá vont pszichológus oktatói mellett. Az egyetem hallgatói is petíciót indítottak, amit már több mind nyolcezren írtak alá.