2023.2.14 15:24
Olvasási idő 1:56
Maier Péter

FRISSÍTVE! Wizz Air-kálvária: Skóciából fordult vissza az izlandi gép, átverésre gyanakszik a magyar tiktoker

ÉLETMÓD TIKTOK WIZZ AIR

Hartman Ingebold szerint úgy szállt fel a gép Budapesten, hogy akkor már le volt zárva az izlandi reptér.

Vasárnap, egy reptéren készült videóban osztotta meg történetét Hartman Ingebold (@h.ingebold), aki a hétvégén Izlandra szeretett volna utazni a Wizz Air légitársasággal. A  „Wizz Air átverés áldozatai lettünk“ című videójára eddig több mint 400 ezer megtekintés és közel 30 ezer lájk érkezett.

A TikTok-influenszer február 11-re foglalt repjegyet, 12:20-as indulással. A gépe pontosan indult, ám amikor elért Skóciáig, visszafordult, és Budapesten szállt le. A gép az időjárás miatt nem tudott landolni Izlandon, ami Hartman szerint „indokolt is“, viszont ők később kiderítették, hogy az ottani repteret már délelőtt 10 órakor, több mint két órával a felszállásuk előtt lezárták. 

Ennek ellenére a Wizz Air légitársaság mégis elindította ezt a járatot, és tett velünk egy kört, majd visszahozott minket Budapestre.

– fogalmazott. Elmondása szerint a budapesti reptéren hiába akartak jegyzőkönyvet felvenni, „senki nem foglalkozott velük“, semmilyen kompenzációt nem kaptak, a légitársaság álláspontja az volt, hogy ez egy egyszerű járatkésés.

Kiemelt tartalom
Loud budgetinggel spórol a Z generáció, egyre többen mernek beszélni arról, mi nem fér bele a havi költekezésbe Loud budgetinggel spórol a Z generáció, egyre többen mernek beszélni arról, mi nem fér bele a havi költekezésbe 2024.4.8 17:40

A járatot másnapra, február 12-re tették át, ahogy a videóban Hartman elmondja, több mint 24 órás késés esetén lehet kompenzációt kérni. A másnapi indulást azonban a szombatinál 10 perccel korábbra, 12:10-re rakták át, a nő szerint szándékosan, hogy „véletlenül se forduljanak át a 24 órába“. Mindemellett, a február 12-i, tényleges indulásra az előző napra dátumozott beszállókártyát kaptak, így papíron, illetve az ő elmondása szerint a honlapon szereplő információk alapján is olyan volt, mintha az eredeti napon, szombaton elutaztak volna Izlandra.

@h.ingebold Wizz Air átverés áldozatai lettünk! #fypage#fy#fypシ#nekedbe#felháborító#nekedbelegyen#nekedbeeeeeeeee#nekedbeszeretnémlátni#foryou#foryoupage#fyp#felháborodás♬ eredeti hang - Ingebold Hartman

Hartman szerint így egy napnyi kirándulást és szállást is buktak, amire a Wizz Air semmilyen kompenzációt nem nyújt.

FRISSÍTÉS: A Wizz Air szerint nem létezik 24 órás szabály

(2023.02.15 14:12)

A tiktoker által elmondottakról a Wizz Airt is megkérdeztük e-mailben. Megkeresésünkre elmondták, hogy a február 11-én 12:20-kor Reykjavíkba induló járat személyzete magyar idő szerint 14:49-kor kapott értesítést a légiirányítástól arról, hogy a reykjavíki repülőteret az időjárási viszonyok miatt lezárták, ezután fordították vissza a járatot Skócia légteréből. A cég állítása szerint szállást biztosított azok számára, akik ezt igényelték, majd miután a reykjavíki repülőtérről jelezték, hogy újra fogadnak járatokat, a Wizz Air gépe ismét elindult Budapestről.

A légitársaságot a videóban említett „24 órás szabályról“ is megkérdeztük, mi szerint egy nap elteltével köteles kártérítést fizetni a légitársaság az utasoknak. A cég állítása szerint ilyen szabály nem létezik, az Európai Parlament és Tanács 261/2004/EK rendeletére hivatkozva azt írták, ha a járat önhibájukon kívül eső okból késik, a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni.

Wizz Air gép leszáll Eindhovenben 2020-ban Forrás Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images

Aki esetleg azért aggódott volna, hogy Hartman Ingebold nem jutott el Izlandra, végül az is megnyugodhat, a tiktoker ugyanis megosztott egy bejegyzést az ottani élményeiről. „A kezdeti nehézségek ellenére, még ha rövid időre is, de eljöttünk Izlandra, egész biztosan vissza fogunk még térni“ – írta.

@h.ingebold A kezdeti nehézségek ellenére, még ha rövid időre is, de eljöttünk Izlandra🇮🇸 Egész biztosan vissza fogunk még térni🥰 #iceland#fypage#fy#fypシ#nekedbe#nekedbelegyen❤️#nekedbelegyen#nekedbeeeeeeeee#nekedbeszeretnémlátni#foryou#foryoupage#fyp#travel#adventure#icelandadventure♬ lovely - lovely