ma 2025.5.5 12:05
Olvasási idő 0:31
Szöllősi Anna

Távozik a Liverpooltól Trent Alexander-Arnold

SPORT FOCI LIVERPOOL FC REAL MADRID TRENT ALEXANDER-ARNOLD

Trent Alexander-Arnold húsz évig volt az egyesületnél, és sajtóhírek szerint a Real Madridhoz igazolhat.

Szoboszlai Dominik csapattársa, Trent Alexander-Arnold nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, és távozik az angol bajnok Liverpool labdarúgócsapatától – derül ki a klub honlapján hétfőn megjelent közleményből

Nem volt könnyű döntés, sokat gondolkodtam, és dúltak bennem az érzelmek. Húsz éve itt vagyok, és minden egyes percét imádtam. Megvalósítottam az összes álmomat, mindent elértem, amit valaha akartam

– nyilatkozta, hozzátéve: úgy érzi, változásra, új kihívásra van szüksége játékosként és emberként is, és most jött el a megfelelő idő, hogy lépéseket tegyen ennek irányába.

Alexander-Arnold 2016-ban mutatkozott be a Liverpool felnőtt csapatában, amelyben eddig 352 alkalommal lépett pályára, 23 gólt szerzett és nyolc trófeát nyert, köztük két bajnoki címet, egy Bajnokok Ligáját és egy klubvilágbajnokságot. Azt egyelőre nem tudni, hogy a védő hol folytatja pályafutását, de sajtóhírek szerint már hónapokkal ezelőtt biztossá vált, hogy a Real Madridhoz igazol.