A magyar hiphop egyik legszínesebb feltörekvő egyénisége, Janet Gruber megérkezett új dalával és klipjével, amire ráadásul Ótvar Pestis is rakott egy verzét. A „Szellem” itt nálunk hallható és látható először.
Az utóbbi hónapokban egyre nehezebb volt megkerülni Janet Gruber munkásságát, akinek, ha nem is hallottuk saját dalait, a hangja biztosan ismerősen cseng Pogány Induló Egy/kettő című számából. A feltörekvő előadó bemutatkozását lelkes üdvözléssel fogadta a hazai hiphopszíntér, különösen az Apám szemével videóklipjének megjelenése után, amiben színes performansz keretei között engedett betekintést saját történetébe. Janet Gruber idén már több fesztivál line-upjában is helyet kapott, illetve bekerült az NKA Hangfoglaló program induló előadóinak támogatottjai közé.
Legújabb számában nem kisebb név, mint az utóbbi években egyre ismertebbé váló Ótvar Pestis működött közre. A Szellem, illetve a hozzá készült videóklip itt, nálunk hallható és látható először.
A világ toxikussága ihlette a dalt, az a fajta működés és azok a jelenségek, amelyekkel a politikai közbeszédtől kezdve, a zeneiparon át minden területen lehet találkozni. Mindenhol érződik ez, a saját magunkat és a kapcsolatainkat is mérgező hozzáállás. Kívülről úgy tűnik, mintha robotpilóta üzemmódban lennének az emberek, nem vagyunk jelen a pillanatokban, ezért is lett a címe Szellem
– fogalmaz Janet Gruber, aki egy Insta-sztoriba kirakott demó után talált közreműködőre. Ótvar Pestis reagált egy dalrészletről szóló sztorira, hogy tetszik neki, így jött össze az együttműködés. „Szuper volt vele dolgozni, rögtön eltalálta a hangulatot és szerintem nagyon sokat ad a dalhoz a része, művészként és emberileg is nagyon nagyra becsülöm. Több ilyen arc kéne a szakmába, én szinte bármilyen műfajban el tudom őt képzelni” – meséli Gruber.

A fiatal előadó egyébként angol nyelven kezdett bele szólóprojektjébe, de mióta az anyanyelvén rappel és énekel, úgy érzi, közelebb engedi magához a közönséget. Úgy fogalmaz, „megnyitotta a magyar csapot”, és „szinte kigurulnak” belőle ezek a dalok.
Nagyon önazonosnak érzek most mindent, amit csinálok, és szerintem ez kifelé is érződik
– mondja, hozzátéve: „Szeretem ezt a dalt, jónak érzem a dinamikát is köztünk OP-vel. A verzék odamondósak, a refrén sokkal levegősebb, épp ettől működik benne a balansz”.

A dalhoz készült videóklipet ugyanaz a stáb forgatta, akik az Apám szemével címűt, név szerint Földházi Lilla, Földházi Ákos és Váradi Fanni. Gruber szerint annyira elégedettek voltak az előző anyaggal, hogy nem is volt kérdés, kivel készítenék a következőt. „Már az elején megegyeztünk benne, hogy sötétebb világot képzelünk el, a verzék és a refrének közötti kontrasztot pedig vizuálisan is meg akartuk jeleníteni, ami szerintem sikerült is” – meséli.

Janet Gruber egyébként szorgosan dolgozik első nagylemezén, ami év végére várható. Mindenképpen izgalmas lesz látni, hogy egy ilyen színes performatív repertoárral rendelkező előadó mikhez nyúl egy „egész estés” albumon keresztül. Az biztos, hogy azok a zenei hatások, amik érezhetők rajta, és az irányvonal, amit képvisel, egyedi hanggá tehetik a magyar könnyűzenében.