2023.1.11 13:02
Olvasási idő 1:04
Masszi-Rigó Csilla

Demjén Ferenc szerint csak a szabadidő miatt tüntetnek a diákok

TÁRSADALOM DIÁKTÜNTETÉS TANÁRTÜNTETÉS

A zenészlegenda Mandinernek adott interjújában elmondta, az ő generációjának eszébe nem jutott volna utcára vonulni a tanárokért balhés környezetben.

Interjút adott a Mandinernek Demjén Ferenc, Kossuth-díjas magyar énekes, dalszövegíró. A zenészlegenda egyaránt mesélt a lapnak karrierjének csúcspontjairól, utazásairól és hazaszeretetéről, a beszélgetés elején pedig még a jelenlegi oktatási helyzetről is szó esett. 

Az énekes nem érti, miért tüntetnek a diákok, csodálkozik rajta, ahogy a diákok az utcára vonulnak.

Csodálkozom azon is, ahogy a diákok az utcára vonulnak, állításuk szerint a tanáraik érdekében – bár lehet, csak a szabad idő miatt –, pedig valójában úgy tudnának segíteni, ha megtanulnák, amit át akarnak adni nekik. Ez nem valódi szabadság, sokkal inkább politikai elköteleződés, ami szerintem nem ér meg néhány lyukasórát.

Ahogy Demjén fogalmaz, az ő generációjának eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljanak fel, igaz, szerinte akkoriban ezt nem is lehetett megtenni. 

Demjén Ferenc a Mandinernek adott interjút Forrás Demjén Ferenc / Facebook

„Egyébként azt sem értem, kiket akarnak a tüntetők meggyőzni az igazukról, hiszen a béremeléssel nagyjából mindenki egyetért, ráadásul a hírek szerint meg is valósul. Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz.”

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a magyar tüntetésekről? REFRESHER-KVÍZ: Te mennyit tudsz a magyar tüntetésekről? 2024.3.2 9:53

Demjén Ferenc 1946-ban született,  az ötvenes évek  elején költözött fel családjával Budapestre, a Mandinernek adott interjúban így az 1965-os forradalomról is szó esett.

Budapesten szeptember óta tartanak a tanár- és diáktüntetések. A telex.hu decemberi összesítése szerint a 2022–2023-as tanév őszi félévének tiltakozásaiban legalább 310 település 1000 intézményében 2650 tiltakozó akciót tartottak, az elmúlt hónapokban pedig 14 pedagógust menesztettek, többen pedig felmondtak az oktatási intézményekben a kialakult közoktatási helyzet miatt. A magyar kormány terve, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80%-át.

Az énekes szerint „óriási baj”, hogy sokan nem értékelik, mekkora szabadságban élnek Magyarországon, és nem tudják, „mit jelentett valódi korlátozások között élni, napról napra próbálkozni” 1989 előtt.