Idén azt próbálják meg felderíteni, hány ember éjszakázhat fedél nélkül Budapest belső kerületeiben, majd jövőre a külső kerületek hajléktalanhelyzetét próbálják meg felmérni.
Október 3. és 11. között, csütörtöktől jövő péntekig, átfogó felmérést végeznek a hajléktalan emberek élethelyzetéről Budapesten, közölte a Menhely Alapítvány kedden az MTI-vel.
Mint írták, a felmérés keretében részletes kérdőíves adatfelvétel várható a budapesti hajléktalan szállásokon, a családok átmeneti otthonaiban lakók, a hajléktalanok nappali melegedőit igénybe vevők, valamint a közterületeken éjszakázók körében a Február Harmadika Munkacsoport (Menhely Alapítvány) évenkénti adatfelvételeinek tapasztalatait felhasználva.
A kérdőíves adatfelvétel mellett – a korábbi, 2005-ös és 2008-as „hajléktalan népszámláláshoz“ hasonlóan – önkéntesek közreműködésével regisztrálják a közterületeken éjszakázó embereket is. Ebben az évben Budapest belső kerületeiben, jövőre a külső kerületekben próbálják megállapítani, ténylegesen hányan alszanak fedél nélkül éjszakánként a fővárosban.
A közlemény szerint a felmérés a Városkutatás Kft., a Menhely Alapítvány, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI), a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti hajléktalanellátó szervezetek összefogásával, az Európai Unió finanszírozásával valósul meg.
„Idén az Unió tíz országának 15 városa vesz részt ebben a nemzetközi kutatásban, melynek célja, hogy mind az Európai Unió, mind az egyes tagországok, önkormányzatok az eddigieknél hatékonyabb lépéseket tegyenek a tömeges hajléktalanság felszámolása érdekében“ – írják.
Úgy vélik: a felmérés fontos ahhoz, hogy megbízható adatokkal alátámasztott döntések születhessenek, illetve hogy az egyes intézkedések hatásai mérhetőek legyenek.